Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
I. A fejedelmi tanács
718 A felhatalmazás szerint a fejedelem tanácsa jelölje ki, hogy kiket, mikor s hová rendel egybe az Approbatae Constitutiones óta hozott tc.-ek egy corpusba gyűjtésére. (EOE XIV. 330.) 719 KJ: M (Apafi—Vízaknai Nagy Péter, 1662. szeptember 22.). 720 KJ: M ([Sárrétudvari—Apafi M., 1669. január 24.; rajta a február 25-én kelt resolutio). 721 KJ: M (Apafi—Bethlen Farkas, 1678. július 21.). A dolog súlyát mutatja az, hogy a fejedelem külön is kéri a tanácsurak véleményét arról: kell-e fejedelmi brachiumot adni? 722 Kemény Jánosné előbb 1683 tavaszán fordul a rendekhez panasszal menye ellen: az szerződés és végrendelet alapján bírván az ő erdélyi jószágait, az elmúlt országgyűlésen certificatio nélkül törvényt eszközölt ki a kövesdi jószág elfoglaltatásárói, továbbá saját jószágába csábította Kemény Jánosné jobbágyait, ő pedig hiába fogta perbe, nem veszik elő pereit. A választ a tanács adja 1683. április 19-én: tc.-et most nem bonthatnak el — s egyébként is az özvegy fejedelemasszony magára vessen: ha ura végrendelete szerint járt volna el, nem kerül ily helyzetbe. A dotalistának egyébként se szabad az örökösök kárára elidegeníteni a jószágot. Ha jogvitája van menyével, perelje birtokon kívül. (RAKL: W-lt.) Kemény Jánosné erre újabb részletes kérvénnyel fordul a tanácshoz, s az június 12-i határozatával elutasítja ugyan annak a kövesdi jószágot illető követelését, de jónak látja felszólítani Kemény Simonnét a gerendi jószágból elcsábított jobbágyok visszaadására. (Uo.) Apafi ugyanaznap így is rendelkezik Kemény Simonnénak. (Uo.) 723 Béldiné halála után ti. id. Tholdalagi János kezéhez veszi az elhunyt ingóságainak egy részét, a törvényes örökösök kárára. Wesselényi Pál (Béldiné veje) erre Apafihoz fordul panasszal; az 1687. március 13-án ex consilio kelt resolutio a törvényes örökösök javára esik. (Uo.) 724 Az ügyben Teleki készít memorialist; javaslata szerint Carafát meg kellene kérni, hogy Eszterházy Pál erdélyi birtokigényei tárgyában (amelyeknek az az alapja, hogy a nádor Thököly lányt vett feleségül) nyíltan lépjen fel a fejedelem mellett a császári udvarban. Az Apafii mellett lévő tanácsurak (Naláczi, Székely, Bethlen Gergely és Elek, Bánffy György, Macskási Boldizsár) támogatják az öreg főgenerális álláspontját, Apafi azonban határozottan ellenzi, azzal, hogy a nádorral eddig jó viszonyt tartott, amaz viszont, szinte állandóan a császári udvarban tartózkodván, sokat árthatna Apafinak, egyébként is a nádor környezetében úgy tudják, hogy a fejedelem ígéretet tett arra, hogy megalkuszik Eszterházyval birtokigényéről — s végül: Apafi s a nádor mindketten magyarok, viszályukat a császári udvarban „sok bal ítélettel magyaráznák", s a magyar nemzetnek is romlására volna a dolog. így a fejedelem arra szólítja fel Telekit: oly értelemben írjon Carafának, hogy ő kész (későbbi időpontban) megegyezni a nádorral igényeiről. (TM-gy.: a fejedelmi tanács—Teleki M., 1688. március 24; Apafi—Teleki M., ugyanaznap.) 725 Bánffy Dénes 1667. június 2-i, más vonatkozásban már említett censurájában jelzi: kész engedelmeskedni Apafi kiűzést elrendelő parancsának, de jobb volna, ha a fejedelem admoneáltatná őket a kimenetelre, s csak akkor vettetné ki őket Erdélyből, ha ez nem használ. (A-gy. 1667.) 72 <5 Bethlen János 1668. április 3-i censurája ismeretes (A-gy. 1668.); ő április 27-ét javasolja a zsinat időpontjául s Enyedet helyéül (az országgyűlést közvetlenül a zsinat után, május 1-től tartaná Gyulafehérvárott). 727 EM 1900: 145. 728 EOE XV. 194. 729 EOE XV. 278—9. 730 Az Apafi-napló szerint 1673. április 7—9-én „ecclesiai, scholai, magyarországi dolgokról consultatioink voltak az urakkal" (EM 1900: 152), június 16. és 19. között pedig „volt consultationk ecclesiai és magyarországi dolgoknál" (EM 1900: 153). 731 A magyarrégeni templomot 1673 nyarán az Approbatae azon rendelkezése alapján veszik el az ottani (magyar) evangélikusoktól, amely a templomot a helység többségének rendeli. A templom nélkül maradt felekezet számára azonban új templomot kell építtetni. Ezen folyik a vita. A szász egyház úgy tünteti fel a dolgot a rendekhez beadott kérvényében, hogy bár ők többször admoneáltatták erre a nyertes felet, az addig semmit nem tett, engedélyezzék hát az evangélikusoknak is a templom használatát — a református álláspont szerint viszont a másik fél nem volt hajlandó még látni sem a biztosok által számukra templomépítésre kijelölt helyet, kimutatván ezzel, hogy (közel lévén Szászrégen) nincs is helyben szükségük templomra. A tanács az utóbbi álláspontot fogadja el, azzal ugyan, hogy amennyiben a magyarrégeni evangélikusok élni kívánnak a törvény hasznával, módjuk van rá. (Sz: U VI. 1149).
