Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
I. A fejedelmi tanács
rendel bírói zárt a vagyonát vesztegető Popovics Gergely kolozsvári lakos ellen (magát is arrestáltatva). 788 Az utolsó nyom itt az 1688. májusi—júniusi VI. tc.; e szerint a jövőben Apafi és ,,az egész tanácsi rend" hozzájárulása nélkül senki se tartóztathasson le szomszéd országbelit, s ne tarthassa vissza vagyonát. 789 Ennyi hát, amit a fejedelmi tanács beligazgatási hatásköréről mondhatunk az 1662 és 1690 közti időszakban. A tanács külügyi tevékenysége ennél mennyiségileg is aránytalanul több, súlyában még inkább. Kezdjük a kérdés tárgyalását egy olyan kérdéscsoporttal, amely Erdély számára önmagában véve külügy is, de nem is az: a magyarországi elégületlenek, ill. (1670től) bujdosók ügyével. Azt mondottuk: önmagában véve — de ehhez a kérdéskörhöz a legkülönbözőbb irányokba vezető diplomáciai szálak fűződnek, s ezeket itt tárgyaljuk, nem Erdély török, Habsburg-, lengyel stb. diplomáciájánál. Hogy mi a súlya a kérdésnek Erdély számára, arról olvasónk az elmondandókból fogalmat alkothat. Még akkor is, ha ez a súly a magyarországiakkal való kapcsolat kezdetén a tanács egészének tevékenységében nem érzékelhető. Az Erdély részéről történő első lépés, Bethlen Miklós és Teleki Mihály 1666. tavaszi magyarországi útja, nem a tanács határozatából történik, s utána is jó ideig csak a néhány legtekintélyesebb tanácsúr tud a dologról: Bethlen János, Bánffy Dénes, Béldi Pál s a szász comes Fleischer (ő tán kevésbé tekintélye, mint evangélikus volta miatt, a dologban a felső-magyarországi evangélikusság is erősen érdekelt lévén), s persze a két 1666. tavaszi követ. 790 Csak az 1669-i eperjesi traktakor kerül az ügy a tanács egésze elé; az év április 14—15-én ők adnak instrukciót a tárgyalásokra küldött erdélyi követeknek. 791 Mikor azonban az eperjesi tárgyalások közben az erdélyi biztosok rendelkezést kérnek a fejedelemtől arra nézve, hogy elfogadják-e Erdély biztonságát s a protestánsok helyzetének rendezését illetően a császári javaslatokat akkor is, ha az országnak a Rákóczi-családdal szembeni követelései egyben nem nyernek kielégítést, Apafi megint csak Bethlen Jánost, Bánffyt és Béldit kérdi meg. 792 S a magyarországiak ügyének intézése most még titkosabbá vált. Mikor a fejedelem 1669 októberében Rozsnyai Dávidot küldi a portára, előbb kikérné az ügyben eddig nem forgó tanácsurak véleményét is. Akkor azonban Bánffy Zsigmond, nyilván sértetten az ügyből való addigi kihagyása miatt, oly hangnemben válaszol, 793 hogy a fejedelem indulatrohamában úgy dönt: a tanácsurak meghallgatása nélkül küldi be a követet. 794 Még a három legtekintélyesebb úr közül is csak Bánffy Dénesnek (s mellette az akkor még nem tanácsúr Telekinek) van szerepe Rozsnyai követsége meghatározásában (Bethlen János nem is tud a dologról, Béldihez a követnek, instructiója szerint, csak jövő-menő útjában kell betérnie tanácsért). Még amikor a kelet-magyarországi elégületlenek egyik fejének, Ispán Ferencnek immár hosszúra nyúló s szemet szúró erdélyi tartózkodásáról van szó, akkor is csak Bánffy Dénes és Teleki megkérdezésének van nyoma. 795 Csak amikor 1. Lipót 1670. február végén azzal küldi Erdélybe Kászoni Mártont, a régi császárpárti Erdély-szakértőt s immár volt magyar kancellárjelöltet, hogy vegye rá Apafit a magyarországi elégületlenekkel való szembefordulásra, cserében Zólyomi Miklós ellen ígérve támogatását a portán, akkor kéri ki a fejedelem az egész tanács véleményét. 796 Röviddel a censurák beérkezése után most már valóban
