Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

Visszatérve most tulajdonképpeni témánkra: Csáky Mihály nagy egyházi-világi karrierjének része van abban, hogy a későbbiekben néhány Csáky szerepet visz Erdélyben (Csáky István kb. 2 évre főszerepet), de a Csákyak fő működési területe mégsem Erdély, s Csáky Mihály karrierje is csak epizód a család történetében. A tisztán vagy elsődlegesen katonai pályán felemelkedetteknél azért találunk két nagy dinasztia-alapítást: a Rákócziakét s a Rhédeiekét; a harmadik dinasztia, a fejedelem Székely Mózesé, az ifjabb Székely Mózes török földre szökésével (s onnan évtizedekig tartó eredménytelen trónkövetelősködésével) eltűnik a színről. Dinasztiát alapít viszont Teleki Mihály, utódainak jelentősebb közszereplése azonban kívülesik korszakunk határain. A külön/eges esetek közé soroltak csoportjából elsősorban a Hallerek érdemelnek figyelmet: a 17. században már lényegében megszakítás nélkül ott vannak az erdélyi főnemesség élvonalában. Egyenetlenebb a Barcsaiak pályája: tanácsuraság, alulról újrakezdés s feltörés a fejedelmi székig, aztán a család vezető alakjainak kiirtása, újrakezdés s újra a fejedelmi tanácsig emelkedés, majd újabb bukás. A Wesselényiek a 17. század eleji tanácsuraság után a korszak végéig nem játszanak vezető szerepet Erdélyben. Naláczi családtagjai közül fiai karrierje épp hogy indulóban van a korszak végén. A negyedik fő kategóriát a tisztségük révén a tanácsba került szász tisztségviselők teszik. Elsősorban a szebeni királybíróval mint a szász önkormányzat vezetőjével találkozunk itt. Jegyezzük meg azonban: vele sem következetesen. A kezdeti időszakban viszonylag gyakran találjuk itt — aztán Rákóczi Zsigmond fejedelemségéig alig. Bethlen Gábor alatt s I. Rákóczi György első évtizedében ott szerepel; onnantól kezdve 1658 elejéig annyira nem, hogy akkor kifejezetten új tanácsúrként választják meg Johann Lutschot. Vele azonban a szebeni királybíró tanácsurak szakadatlan lánca kezdődik 1690-ig. A többi szász tisztségviselők szereplése a fejedelmi tanácsban már alkalmi jellegű. Az 1542-i helytartói tanácsban ott ül a szebeni és segesvári királybíró, a brassai és besztercei bíró, az 1548-i helytartói tanácsban a szebeni királybíró és polgármester, a besztercei bíró és a segesvári polgármester; onnan kezdve a szebeni királybírón kívül csak néhány szász tisztségviselővel találkozunk: brassai bírákkal (a két Benkner, Michael Hermann) és a korszak utolsó éveiben Christian Szabó szebeni polgármesterrel. Az ötödik fő kategóriába, ismételjük, azokat soroljuk, akiknek családja rangállására nincsenek pontosabb adataink; ezekről e vonatkozásban nem is adhatunk elemzést. Egy dolgot le kell itt szögeznünk: a fejedelmi tanácsban az egyházi rendnek mint olyannak nincs képviselete. Statilius még tanácsúr, 1542-ben még van szó róla, hogy a gyulafehérvári káptalan egy személyt delegáljon a helytartó tanácsába, s 1548ban Csáky Mihály mint püspöki vicarius vesz részt egy jórészt más összetételű helytartói tanácsban — de csak ennyiről van szó. Náprágyi már nem püspöksége, hanem kancellársága révén tanácsúr, s utána Erdélyben nincs fungáló katolikus püspök, a katolicizmus a 17. században erősen visszaszorul; ha a protestáns egyházak egyházi vezetői gyakorolnak is befolyást a fejedelmekre s politikájukra, ezt nem tanácsúri ranggal teszik (a protestáns egyházkormányzat világi vezetőit pedig természetesen nem számíthatjuk az egyházi rendbe), a göröghitűek egyházi vezetőinek ilyen szerepéről még kevésbé beszélhetünk.