Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
III. A fejedelmi kancellária
1183). Rövidesen azonban feltűnik az egyházközségek más anyagi javainak védelme is az ügykörben. 1587-ben a fejedelem arról intézkedik, hogy bizonyos helységek ne fordítsák saját céljaikra az egyházközség és a papok jövedelmeit (K-lt. I. 81). Báthori Gábor 1613 nyarán Gerard Lisibonát kell hogy leintse: ne nyúljon a felsőbányai egyház jövedelmeihez (Fb. 68). Nem egyszerű ügy kerül a kancellária elé 1622 őszén. A Közép-Szolnok megyei Kusaly határában megtelepedő vlachok egy Kirva nevű falut alapítanak; annak tizedét a kusalyi református pap vette fel, özv. Wesselényi Pálné azonban (feltehetően az évtől) a maga számára foglalta a dézsmát. A közép-szolnoki református papság erre, esperesével az élén. Bethlenhez fordult, s az utasította is a megyét: adassa meg Kirva tizedét a kusalyi református papnak. (RAKL: W-lt.: Bethlen G.—Közép-Szolnok megye, 1622. október 12.) A rendelkezés ugyanazzal a szigorú intéssel zárul: az egyháznak ne kelljen ez ügyben újból a fejedelemhez fordulnia — 1627 tavaszán azonban a szilágyi református papok újból panaszolhatnak a birtokos ellen a kirvai tized miatt (s más okokból is). Bethlen 1627. április 24-én pátenst küld a megyéhez azzal, hogy a birtokosnak is juttassák el szavahihető embereikkel, mert még keményebben beszélve: a birtokos ne merészelje háborgatni a prédikátorokat a tized felvételében; ha engedetlen marad, a fejedelem tudja majd, hogy mit tegyen (uo.). Az utolsó évtizedek e tárgykörbe tartozó ügyei papok járandóságának kiadatásával kapcsolatosak (1661: MTT XVIII. 150—3, Gyfv: Ly 9: Kemény János levele: Kemény— Marosvásárhely, 1661. május 4.; 1662: TT 1895: 645; 1665: KS-gy.: Zólyomi Miklós -Apafi, 1665. május). Külön említsük I. Apafi Mihály 1665-i rendelkezését a dési sókamaraispánhoz a református püspök sódeputatumának kiadatásáról (TT 1895: 650); ismerve a sódeputalumok arányát a fejedelmi kor állami és egyházi tisztségviselőinek fizetésében, bízvást mondhatjuk, hogy itt egy ügytípus egyetlen maradványáról van szó. Bethlen Gábor 1615-ben a gyulafehérvári torony csercpeztetése iránt intézkedik a kolozsvári főbíróhoz (Kv. III. 158). 1627-ben a kirvai tized ügyével együtt intézik a bogdandi parókia építkezését is; Lisztius Ferenc ti., aki a kusalyi papot a tized birtoklásában háborgatja, ezt az építkezést is akadályozza; a fejedelem ettől is eltiltatja. (L. e fejezet 852. sz. jegyzetét.) Az 1640-es években a kolozsvári református templom újraboltozása ad sorozatos teendőket a kancelláriának (1643: BrÁL— Fr. II. 78 9, TT 1893: 317; 1646: TT 1893: 518—9). 854 Bethlen 1615-ben Kún Istvánnak és özv. Harinai Miklósnénak rendelkezik: Harinára a besztercei káptalan küld papot, az oda tartozván (BU 413). 855 Bethlen Gábor 1629-ben arról értesíti Fogarasvidéket, hogy a fogarasi református egyházközség igazgatására bírákat jelöl ki (MPE VIII. 106—7). 1670-ből is a fogarasi egyházközségről hallunk ilyet; akkor Apafi curatorokat állít az eklézsiának, ezek egyháztanácsot alkotnak (MPE VIII. 130—5). 856 A kolozsvári református egyház egyik prédikátorát, Matkó Vásárhelyi Istvánt Apafi 1684-ben Dévára akarja áthelyeztetni (nemcsak a dévai egyházközségre tekintettel, hanem mert Matkó ottani prédikátorsága szerinte a románokra is nagy haszonnal lesz). A kolozsvári református egyházközség erre 1684. június 26-án nyomós érveléssel próbálja rábírni a fejedelmet intézkedésének visszavonására (KJ: M). 857 1593-ban és 1639-ben a román püspök visitatiójáról történik ilyen intézkedés, mindkét esetben nyíltparanccsal (Hurm. XV/1. 716 7: V: D X. 61 3). 1635-ben katolikus esperes kap nyílt rendeletet visitatio tartására a fejedelemtől (EOE XIX. 487—9), 1643-ban viszont Rákóczi azt írja Bassa Tamásnak: helyes, hogy az jelezte a vicariusnak a visitatio nem engedélyezését (Thorma-gy.: 1879. március 15.). 858 Báthori István 1571. szeptember 17-én azzal az indokolással rendeli el azt, hogy a jövőben Erdélyben s a Partiumban a fejedelem engedélye nélkül jószágvesztés terhe alatt nem szabad könyvet kinyomtatni, hogy veszélyes tanok elterjedését akarja így megakadályozni. (SzO IV. 18—9.) Rendeletét kihirdetteti a törvényhatóságokkal is (V: Bll I. 146—7), s láthatólag komolyan is véteti, mert 1572 márciusában egy könyvkereskedő ilyen ügye is a kancellária elé kerül (V: Bll I. 186). Tény azonban, hogy ennek a későbbiekben nem találjuk nyomát; az egyházak maguk vigyáztak, szigorú törvények védelme alatt, tanaik tisztaságára, vagy az ilyen ügyek nem kancelláriai úton kerültek elintézésre. Világi jellegű müvek cenzúrájának pedig nem találtuk nyomát. 859 1557 tavaszán a besztercei káptalan az úrvacsora ügyében az egyházak közt támadt viszály eldöntését kéri Petrovics Péter helytartótól. Az időpontot s helyet jelöli ki a rendezésre, arra szólítva fel a káptalant, hogy sürgősen jelentse: elfogadja-e ezt, s ha igen, rendelkezzék is papjainak a megjelenésre. (MPE VIII. 153—4.)
