Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

III. A fejedelmi kancellária

Apafi 1676. március 5-én saját kezű resolutiójában utasította az illetékes törvényhatósági tiszteket: terjesszenek fel hiteles tájékoztatást az ügyről. (Gyfv: Ly 23.) 792 vitéz Mihály rendeli el ezt 1599 novemberében (MVH 38—74). 793 1615-ben Bethlen Gábor rendelkezik eziránt Keresztessi Pál lippai főkapitánynak (Kv. I. 98). 794 Báthori Zsigmond 1585-ben Szász Ferencet, Haller Mihályt és Gábort utasítja arra, hogy városi házaik után a szokásos terheket viseljék (Sz: U IV. 1264); 1597-ben aziránt rendelkezik, hogy azok a dési nemesek, akik csak személyükben azok, a város közé szolgáljanak (Dés 240); 1598 februárjában úgy dönt, hogy egy nemességet szerzett személy tartsa magát Marosvásárhely törvényéhez (MVH 116—16). Különleges helyzet termékei Vitéz Mihály ily vonatkozású rendeletei. Előbb kiparancsolja őket Szebenből (TT 1883: 98) és Besztercéből (Hurm. XII. 818—9), aztán legalábbis Besztercét illetően visszavonja a rendelkezést (Hurm. XII. 835). Az 1605 utáni évtizedben elsősorban Dés ilyen ügyei szerepelnek több ízben is a kancellária ez ügykörében. A désiek 1606-ban Bocskaihoz fordulnak amiatt, hogy a nemesség kikéri odaszökött jobbágyait. így kevés lakosa marad városuknak — bizonygatják—, pedig annak helyreállása ország hasznára való, a jobbágyok kiadatása pedig csak a nemesekére. A resolutio: tartsák magukat a törvényhez (Dés 285). Ugyanakkortájt azonban másfajta problémák is jelentkeznek Désen. 1606-ban Hadadról költözik oda három személy (egyiküket még Bocskai nemesítette, a másik kettő már 1607 tavaszán, Rákóczi Zsigmondtól nyeri el ezt). A város engedelmével szereztek pénzen városi házat; a dési bírák adót s városi szolgálatot követelnek rajtuk, kemény szankciókkal fenyegetőzve, sőt élve is. A három frissen megnemesedett személy erre Belső-Szolnok megye védelmét kéri, s az 1607. augusztus 16-án fel is ír mellettük a fejedelemnek (Dés 297). 1617-ben viszont ismét Désre szökött (még 1599 előtt odaköltözött) jobbágy panaszkodik Bethlennek amiatt, hogy Prépostvári Zsigmondné vissza akarja vitetni jószágába. A fejedelem rendelkezik a városnak, hogy védje meg, a törvény szerint, jogaiban a kérvényezőt (Dés 336). 1616-ban azonban feltűnnek a székely városok ilyen jellegű ügyei is. hogy az elkövetkező évtizedben az övéké legyen a főszerep. A marosvásárhelyi nemeseket Bethlen 1616 nyarán határozottan megvédi szabadságaikban: azok kiváltsága előbbi a városénál — írja nekik —, tehát erösebb, s azok fegyveres szolgálatot is teljesítenek. Tartsák meg hát őket nemesi szabadságukban; azok a nemesek azonban, akiknek a várban van házuk, ne vonják ki magukat a vár építéséből s más ahhoz való szolgálatukból (MVH 141/1). Bonyolultabb volt az udvarhelyi nemesség kérdése. Ott számos olyan személy élt az 1610-es évek végén, aki nemesnek vallotta magát, s ezen a cimen nem akart a város közé szolgálni, ugyanakkor a nemesi kötelezettségeket sem teljesítette; jobbágyok is, akiket uruk nem vitt el onnan, de a város közé sem engedte szolgálni. Bethlen 1619 júliusában utasította Udvarhelyszéket: a városbeli nemesek a város bírája alá tartozzanak, a városiakkal egyképpen szolgáljanak, az uruk által el nem vitt jobbágyok úgyszintén. (SzO IV. 202—3). Bethlen István 1620 augusztusában lényegében ezt a rendelkezést újítja fel (SzO IV. 210—1). 1624-ben annak kapcsán kell Udvarhellyel foglalkozni, hogy Kornis Ferenc egyes személyeket mentesíteni akar a város közé való szolgálattól (egyeseket jobbágynak tart vagy a várba darabontnak állit, másoknak házát veszi meg: olyanok is vannak köztük, akik nemességet pretendálnak vagy Kornis segítségével telepedtek oda). Bethlen ismét a székre ír rá: Kornis senkit se mentesítsen; ha városi ember el akarja adni házát, a város tudta s engedelme nélkül ne vegye meg senki, „mert meg nem engedjük, hogy afféle dolgokkal a városi rend kevesedvén, az közönséges szolgálatnak essék fogyatkozása'" (SzO IV. 226—7). A helyzet azonban tovább romlik. 1633-ban a városban már alig 100 adózó van, abból is legfeljebb 35 az, aki „derék adót" fizet. Egyesek nemesség színe alatt nem fizetnek, pedig armálisuk sincs, mások nemesek ugyan, de adófizető helyre szállván, adókötelesek lennének — mégse teljesítik e kötelezettséget, egy bíróviselt ember önmagát nemesítette meg. A város I. Rákóczi Györgyhöz fordul panasszal. A fejedelem eltiltja az Udvarhely városi adózók nemesítését. A város azonban újra kéri: vagy adóját szállítsa le a fejedelem, vagy rendelkezzék az adózok nemesítésének eltiltásáról. Rákóczi erre közli Udvarhelyszékkel, hogy nem engedi meg az említett volt bíró nemesítését; azok, akik korábban adózók voltak, s most városi funduson élnek, fizessék az adót (SzO IV. 245—6). A székely városok ily ismert ügyei közé csak egyetlen „idegené" vegyül: ismét csak Désé. A városba is települ be nemesség; erre az Bethlen Gáborhoz fordul, s arra hivatkozva, hogy az biztosai által vizsgálatot tartat a gyulafehérvári, sárdi, igeni, tordai. biharpüspöki újonnan betelepült nemesek ügyében, ilyen eljárás lefolytatását kéri Désen is. „Justum" — szól Bethlen Gábor saját kezű resolutiója (Dés 366). A kérdés azonban akkor nem zárul le hosszabb távra megnyugtatóan. A désiek I. Rákóczi Györgyhöz is panaszolnak amiatt, hogy egyes városbeli nemesek nem akarják velük együtt viselni a közterheket. A fejedelem vizsgálatot rendelt el eziránt a 18* 275