Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

III. A fejedelmi kancellária

értékének kiegyenlítésére, fiscalis portio kiváltására, nemesfémbányászok fizetésébe; sóval vagy a készpénz-sójövedelmekből fizeti a hadakat, segélyez egyes katonákat, váltat ki török—tatár rabokat. Jelentős a szerepe a sódeputátumoknak s a készpénz-sójövedelmekből tett utalványozásoknak az egyházak, egyházi intézmények támogatásában (az ismeretesen buzgó református I. Apafi Mihály azért a szegedi barátoknak is deputál sót), iskolák fenntartásában, professzorok, iskolamesterek fizetésében. De a sókamarákhoz fordulhat a fejedelem akkor is, ha török méltóságnak vagy követnek kíván ajándékot adni. Mindezeken túl az esetben is történnek utalványozások egyes személyeknek kártárítésképpen, szolgálataik rekompenzálására vagy ilyesmi jelzése nélkül — esetleg segélyképpen.

116 d) Salétromfözés A kancellária bányaügyi teendői közül utolsónak a salétromfőzéssel kapcsolatosakat említsük; ennek a foglalatosságnak ismeretes hadászati jelentősége van (puskaporgyártás). A főzetés irányítását külön kincstári tisztviselő végezte,

1117 vagy a szász comes vállalta magára bizonyos mennyiségű salétrom előteremtését a fejedelem számára,

1118 úgyhogy a kancelláriának a munkafolyamattal kapcsolatban nem akadt dolga, csak a comesen vagy a szász székeken sürgette a salétromfőzők területi elirányításáról való rendelkezést,

1119 ill. a salétrom beszolgáltatását.

1120 e) Tizedügy A soron következő nagyobb jelentőségű kincstári igazgatási ágazattal, a tizedüggyel kapcsolatos kancelláriai teendők másképpen differenciáltak, mint az érc- vagy sóbányaügyek. Az egyházi tizedek a reformáció révén kincstári jövedelmekké váltak (az egyes egyházközségek számára meghagyott, egyházi intézményeknek eladományozott részük kivételével); ezeket azonban a kincstár nem kezelte oly monopolisztikusan, mint a sóügyet. A fejedelem zálogba vethetett egyes dézsmákat (vagy quartáikat), el is adományozhatta őket. Mindez teendők sorát háríthatta a kancelláriára — ugyanakkor természetesen csökkentve a fiscus kezén lévő tizedek igazgatásának gondjait. A magyar megyék magánföldesúri birtokról fizetendő kincstári tizedeit pedig (ami tudniillik nem került elzálogosításra vagy eladományozásra) a fiscus bérbe adta, s a tizedbérlet felszedését külön kincstári főtiszt, a tizedfőarendator végezte, külön apparátussal; erről munkánk más helyén szólunk. Mindennek jócskán ki kellett hatnia a kancellária ez ügykörének alakulására. A tized birtoklásának ügyköre is többfelé osztható. A kancelláriának fungálnia kellett a tized eladományozásánál is (oly sokrétűen, mint minden más adományozásnál),

1121 amellett a dézsma elzálogosításánál,

1122 a tized birtokosának birtokában való megtartásánál.

1123 Olyan esetekben, amelyekben a bérlet létrehozásáról vagy fenntartásáról volt szó, ismét szükség lehetett a kancellária eljárására.

1124