A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

IV. Operatív szervek. Számvitel

AZichyek 1783. áprilisi papkeszi tisztiszéke tárgyalt egy házeladási ügyet. A házról szóló 60 Ft-os kötelezvényt az uradalmi levéltárban helyezték el. 53 1794-ben a Káro­lyiak levéltárosa az igazgató tanácsi ülésnek mutatta be Nyitra megye perceptorának, a megyeri uradalom által kifizetett, subdivisionalis summáról szóló nyugtáját. A nyugtát — „pro statu notitiae" — az uradalmi levéltárban helyezték el. 54 Ugyanebben az évben mutatta be „a levéltári hivatal" a Kis Lázárral kötött szerződést, melyet a nagykárolyi felügyelőség kapott meg. 55 A Bánffy család 1796-ban úgy határozott, hogy „szükséges a közös őrzés és jegyzé­kelés, ezért minden családtag adja be a közös leveleket a levéltárba". 56 A Kállay család ugyanebben az évben úgy döntött, hogy a „következő ülésre mindenki hozza el a család közösségét érintő leveleket, mert ezeket a levéltárban kell elhelyezni". Az elhe­lyezés a családi ügyész és a „választott atyafi" feladata volt, akik a családi levéltár gyarapodásáról, az iratok átvételéről a családülésnek jelentettek. 57 A Máriássy családülés határozata szerint a térképeket a családi levéltárban helyezték el. 58 Ugyanezt rendelte el a Balassák kékkői tisztiszéke. 59 1804-ben a kékkői levél­tárba került a család losonci jogait érintő iratok elenchusa. 60 A Dessewffy család 1811. március 24-i ülése rendelte el a család közös jogait érintő oklevelek, irományok gyűjtését. 61 1812-ben a Batthyány család körmendi igazgató tanácsi ülése figyelmez­tette az. ügyészi hivatalt, hogy „Hegedűs urat nyugdíjazták, minden iratot vissza kell kérni tőle és a levéltárban elhelyezni". 62 A levéltár őrizte és megfelelő állapotban tartotta, rendezte az egyre terjedelmesebbé váló családi és uradalmi iratokat jegyzékeket készített, adatokat szolgáltatott, iratokat szerelt, vezette a család genealógiáját. A tatai uradalomban „bontatlanul megőrizte a lepecsételt családi iratokat, szerződéseket, végrendeleteket". 63 A kismartoni bizottság­ban a levéltáros jegyzői funkciót is ellátott, postát bontott, illetve a leveleket a bizott­ság tagjaihoz juttatta. 64 Ügyeltek arra, hogy ne vonják el a levéltári munkától ­elsősorban a rendezéstől —, mert „sok függ a levéltártól". 65 1 7 5 6-ban a levéltárnok összeállítást készített Eszterházy Dániel ági leszármazásáról. 66 Kötelességszerűen fog­lalkozott genealógiával a keszthelyi levéltárnok. 67 A családülések igen gyakran foglalkoztak levéltári kérdésekkel. A Máriássy család 1746. márciusi csépánfalvi ülése pl. megbízta az igazgatót, keressen olyan személyt, aki a régi írást olvasni, az iratokat lajstromozni tudja. Az ülés bizottságot küldött ki az iratok elenchizálására. 68 A Dessewffy család 1792.májusi tállyai ülése ugyancsak elha­53 P 707. Tisztiszék, 1783. ápr. 10./1 54 P 406. Prot. No 288. 1794. márc. 16. 55 Uo. No 565. 1794. máj. 7. 56 P 14. 1796. febr. 17. 57 P 343. Családülés, 1796. júl. 30., 1798. febr. 7., 1866. okt. 19. 58 P 491. 1804. máj. 28. 59 P 1769. Tisztiszék, 1797. jún. 6. 60 Uo. 1804. nov. 10./3. 61 P92. 1811. márc. 24. 62 P 1322. Tisztiszék, 1812. okt. 6. 63 Szabad 52. 64 P 108. Fasc. B. No 14. et NB. 1751. ápr./12-15. 65 Uo. No 9. 1751. febf. instr./3. 66 P 155. Bizottság, II. k. 1756. máj./15. 67 P 279. Iratok, No 843/912. 1793. nov. 5./5. 68 P 491. 1746. márc. 1., 1824. júl. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom