A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

X. A nagybirtokkormányzat jellemzése

A közigazgatási feladatok közé tartozott a földmérési, telekkönyvezési (földkönyv) munka, amelyet a nagybirtok az állami telekkönyvezési messze megelőzve végzett. Különösen korszakunk második felében élénkült meg ez a munka, ami az uradalmi földmérők, mérnökök szerepét növelte. Különös jelentőséget kapott a földmérés a birtokelkülönözési eljárások során. így érthető, hogy a birtokkormányzat nagy figyelmet fordított a kérdésre. A felmérésnek nemcsak birtokjogi, hanem gazdálkodási jelentősége is volt: a határ felmérésétől függött ugyanis sok helyen a házakhoz tartozó földek, rétek, a tavaszi, őszi vetés alá szántók stb. kijelölése. A bel- és kültelkekről készült felmérések, összeírások egyes helyeken elérték a telekkönyv szintjét. Az Esterházy hercegi uradalmak falvaiban ilyenről már a XVIII. század elejéről van tudomásunk (pl. Léka 1727—1851. évi telekkönyve). A birtokkormányzat szerveinek fentebb vázolt kiépülése, a szakképzett vezetők megjelenése nem hagyhatta érintetlenül a földesúri jogszolgáltatást sem. A legszembetűnőbb változás az úriszéken kívüli — a birtokigazgatási szervek által végzett - földesúri bíráskodás megerősödése, helyenként túlsúlyra jutása. Az úriszéken kívüli bíráskodásnak régi hagyományai voltak, hiszen korszakunk előtt is előfordult, hogy az uraság nevében tisztje ítélkezett. Ez a tendencia a XVIII. században megerősödött, hiszen az uraság szemében mindig szálka volt a megyei szervek (testimonium legale) kötelező úriszéki közreműködése. Emellett az úriszék költséges és nehézkes volt. Mindezek az okok eredményezték, hogy korszakunkban ritkán tartottak úriszéket, még a nagy uradalmak is csak évente egyszer-kétszer vagy kétévenként. A jogszolgáltatást sokkal egyszerűbben, a megye kizárásával, a költségek kímélésével végezték az uradalmi szervek, amelyek ezért külön fizetést, napidíjat nem kaptak. Előnye volt a kormányzati szerveknek, hogy csaknem hetenként üléseztek, így az ügyek eldöntésével nem kellett fél évet, esetleg éveket várni, míg az úriszék összeült. A birtokkormányzat bíráskodását — nem lévén jogi képzettségük - az elméleti bizonytalanság, a jogtudatlanság, a jogalkalmazásban megnyilvánuló eltérések jellemezték. A peres eljárás az 1836:20. tc. „szóbeli perek bíróságához" állott legközelebb. A szóbeliség azt jelentette, hogy a keresetet szóban adták elő, de jegyzőkönyvezték. Az úrbéri és büntetőügyek az uradalmi tisztek, esetleg a falusi bírák bejelentésére indultak. A vizsgálatot, kihallgatást valamelyik uradalmi tiszt végezte a falusi bíró és az esküdtek jelenlétében. A tisztiszéknek jelentett, amely — polgári ügy esetében — mindkét felet meghallgatta. Ismeretes volt a tanúkkal való bizonyítás. Az ítéletet indoklás nélkül hozták. A büntetési rendszer egyszerű volt: árestom, kézi munka végzése, kaloda, botozás és bírság. Előtérbe kerültek a testi büntetések, melyek az alattvalók gazdasági erejét sem nem gyengítették, sem nem vonták el a munkavégzéstől (mint pl. a szabadságvesztés). A birtokkormányzati szervek — elsősorban a tisztiszékről van szó — előtt magistratuális, büntető-, magánvádas és polgári ügyek szerepeltek. A magistratuális perekben a tisztiszék állt a jobbágyokkal szemben. Ezek az ügyek magán-, büntető- és közjogi elemekből tevődtek össze. Mária Terézia 1765-ben ezeket közigazgatási útra terelte, ugyanezt mondta ki a Novusordo is. A tisztiszéki gyakorlat azonban ezzel mit sem törődött. Az úrbéri ügyek egy része a jobbágyok panaszaival indult. 1743-ban az Esterházy hercegi uradalmakban kihirdették, hogy a jobbágyok hol és mikor tehettek panaszt. Ezzel a felesleges utazgatást, munkaidő-kiesést akarták elkerülni. Már fentebb láttuk, hogy a birtokkormányzat elsőrendű feladata az úrbéri szolgáltatások biztosítása. Természetes, hogy a magistratuális ügyek között is nagy teret kaptak a szolgáltatások