A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)
VIII. Jogszolgáltatás
találta, de kifizette. „Alkudozni kell a bérlővel az úriszéki tagok ellátása iránt" — mondották. 40 Sok kiadást emésztettek fel — a bíráskodással szoros összefüggésben levő — rabtartás költségei. A kaposvári uradalom pl. már 1720-ban — költségkímélés céljából — Somogy megyével közös börtönben tartotta rabjait. A „gondviselő" az uradalmi tisztek közül került ki. 41 A Harruckern család 1808. június 20-i gyulai ülése úgy döntött, hogy a vádlottakat, az emelkedő rabtartási költségek miatt, 50 Rft értékhatárig ne küldjék Gyulára vagy Szentesre, hanem helyben ítéljék el őket. A gyulai fogház évi 1000, a szentesi 600 Ft kiadást számolt el. 1816-ban az ülés a ,főbenjáró hatalom (juris-dictio) gyakorlására" Gyulának 3000, Szentesnek 901 Ft börtönköltséget szavazott meg. 42 A Dél-Dunántúl uradalmaiban a rabokat - hitvány ellátás mellett dolgoztatták. Élelmezési költségükre évi 23—48 Ft-ot számoltak el. 43 A körmendi tisztiszék is arra törekedett, hogy a bebörtönzöttek maguk lássák el magukat. 44 A hódmezővásárhelyi gazdálkodó szék azt jelentette a károlyi felügyelőségnek, hogy „a sok rab tartását koldulással és adakozással nem lehet támogatni". A jelentésből kiderül, hogy öt rab 24 órára egy kenyeret kapott. 45 A kékkői tisztiszék 1842-ben szintén soknak tartotta a börtön költségeit. Mérlegelte, hogy nem lehetne-e a börtön őrzésével egy kapuőrt megbízni, aki emellett más feladatot is végezhetne. 46 A költségeket növelte, hogy a rabok körül egyházi személyek is ténykedtek. A gyulai református pap pl. 1845-ben „a rabok körüli szolgálataiért" 60 ezüst Ft-ot kapott. Vagyontalan vádlottak perében a Károlyiaknál a tanúk útiköltségét a közös családi pénztárból fizették. 47 Elsősorban a magas és egyre emelkedő költségek vezették a családokat a vérhatalomról való lemondásra. Igaz ugyan, hogy 1813-ban a Lónyay család tagjai még amiatt tettek panaszt, hogy Bereg megye nem jelentette őket a jusgladiival rendelkező családok között, 48 az 1840-es évektől azonban egyre több lemondással találkozunk. A legjellemzőbb ezek közül a Csáky családé. Az ügyész az 1845. június 2-i ülésen a magas költségek miatt javasolta a vérhatalomról való lemondást. Az ülés némi vita után felhatalmazta őt erre. A következő évben az ügyész a „vármegye politikai viszonyainak bonyolultsága miatt" nem tudott az ügyben eljárni. A családülés újból utasította a lemondásra, amelyet végül 1847-ben adott be Bihar megyénél, ahonnan az ügy a helytartótanácshoz került. Az ülés szerint a közben előfordult öt tolvajlási ügyet „nem lehet bosszulatlanul hagyni". Az ügyész ezeket a margitai úriszéken ítélte el. 1848-ban arról olvashatunk a jegyzőkönyvben, hogy a „vérhatóság megszűnvén, a család nem fizeti tovább a porkolábot és a rabőrző hajdúkat". 49 Lett volna egy másik útja is a magas költségektől való megszabadulásnak. Az 1836:10. tc. 2. §-a lehetőséget biztosított az uradalmaknak, hogy a megyei közgyűléshez forduljanak, amely öt érdemes urat kinevezve, költség nélkül eljáró széket alkotnaw P 71. 1839. jún. 1., 1845. jún. 2./40., 1846. jún. 3. 41 Merényi 1905.46. 42 P418. 1808. jún. 20., 1816. dec. 17. 43 Degré 1961. 126. 44 P 1322. Tisztiszék, 1812. okt. 6./2. 45 P 397. III. A. 2., 1814. febr. 5./38. 46 P 1769. Tisztiszék, 1842. máj. 16./8. 47 P418. 1845. jún. 5. 48 P451. 1813. dec. 14. 49 P71. 1845. jún. 2./40., 1846. jún. 3./41., 1847. jún. 1./44., 1848. jún. 2.
