Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A hatásköri változás az ilyen ügyekben alkalmazott anyagi jog változásával járt együtt. Míg ugyanis a katolikus szentszékek a házasság felbontásának csak egyetlen formáját — kánonjog által engedett kivételes esetekben — a házasság semmisnek nyilvánítását ismerték, addig most a világi bíróságok, a pátensben meghatározott feltételek mellett, a válást is kimondhatták, aminek lehetőségét eddig csak a protestáns egyházjog ismerte el. A válás engedélyezése (házastársi kegyetlenség, a felek közötti engesztelhetetlen gyűlölet, hűtlen elhagyás stb. esetén), mint általában az egyházi szervek világi ügyekben való ítélkezésének megszüntetése, egyike volt a legjelentősebbeknek II. József azon reformjai sorában, melyekkel a feudális magyar jogrendszert felbontani törekedett. 98 A jogszolgáltatás átalakításának eddigi eredményei csak bevezetői voltak a császár további radikális intézkedéseinek, aki a már megkezdett jogi reformot szokott szívósságával hajtotta előre. A további lépések megtételét hosszú tárgyalások, uralkodói leiratok, a magyar hatóságok részéről felterjesztések és javaslatok előzték meg, aminek során a hétszemélyes tábla is kiterjedt levelezést folytatott az alárendelt bíróságokkal, a központi közigazgatási hatóságokkal s természetesen, magával a császárral. Az iratváltások, ellenvélemények József reformjainak előrehaladását bizonyos fokig lelassították, de a céljai felé még töretlen erővel haladó császárt a birodalom külső és belső viszonyainak alakulása még nem állította meg a kitűzött úton. Az 1786-ban életbe lépett reformokat József csak átmeneti megoldásnak tekintette, célja a bíróságok számának további csökkentése, a jogszolgáltatás koncentrációjának folytatása volt. Az erre irányuló tervek során magától értetődően felvetődött az új rendben időszerűtlenné vált kiváltságos kerületek megszüntetése, területüknek a szomszédos megyékbe való beolvasztása. Felmerült továbbá az a sarkalatos kérdés: a kerületi táblákat kell-e tovább fejleszteni, s számukat megfelelően, (a kerületi főispánságokhoz hasonlóan) pl. tízre emelni, s a megyéktől és városoktól minden judiciális tevékenységet elvonva, azt kizárólag e tábláknál központosítani. Vagy megfordítva, az 5 kerületi tábla is szűnjék-e meg, s hatáskörüket a minden megyében és sz. kir. városban felállítandó, a közigazgatás szerveitől elválasztott, folyamatosan működő rendes bíróságok kapják meg? József eleinte, úgy látszik, az első megoldás felé hajlott, az alsóbbfokú jogszolgáltatás súlypontját a kerületi táblákra kívánta helyezni, melyekre az árvaszéki teendők nagy részét is átruházta. A hétszemélyes tábla viszont az utóbbi megoldást javasolta. Végül, mint a továbbiak mutatják, a kérdésben áthidaló álláspont alakult ki." Az ide kapcsolódó másik kérdés, mely az 1786. év nyári hónapjaiban az érdekelt hatóságok között (különösen a hétszemélyes tábla számára) igen sok iratváltást eredményezett, a büntetőbíráskodás átszervezésének ügye volt. Itt előbb az az elgondolás mutatkozott, hogy kerületenkint néhány fontosabb, fejlettebb várost kell kijelölni, melyek alkalmasak arra, hogy törvényszékük egy-egy nagyobb, alájuk rendelendő terület egész nem nemes lakossága felett büntető hatáskört 98 A 97. jegyzetben már közölt rendeletek. "Arch. Jos. Tab. septemviral. 1786: 1. kf. 36/1. t. 6868 (1786: 13498. kanc. sz.) 1786: 1. kf. 36/2. t. 1305, 1323, 5452, 5545, 5546 (1786: 3808. kanc. sz.), 1786: 1. kf. 36/3. t. 2292 (1786: 6146. kanc. sz.), 1787: 1. kf. 3. t. 62 (1786: 13683. kanc. sz.) és az idézett tételek többi, itt fel nem sorolható számú (nagyszámú) aktája. Marczali: Magyarország II. József korában III. 125—129.
