Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
A személyzet ilyen megnövelése — a curia összes alkalmazottainak száma az 1780. évi 47 főről az 1786. év elejéig éppen a kétszeresére, 93 főre emelkedett — a Novus Ordo korában szükségesnek is látszott : a teendők a korábbi viszonyokhoz képest rendkívüli módon megszaporodtak. Ezután mindkét tábla az egész éven át, törvényszünet nélkül, folyamatosan ülésezett, a hétszemélyes tábla osztatlanul, a királyi tábla két tanácsra szakadva, melyek hetenkint felváltva ültek össze. 83 A sessiókról pontos jegyzőkönyvet kellett felvenniük, ami a hétszemélyes tábla esetében újdonság volt, e tábla ugyanis az ülés jegyzőkönyvek alkalmazását idáig el tudta hárítani. De a királyi táblán is, melyet a kancelláriának a protocollum-vezetésre 1730 óta rászorítania sikerült, megváltozott azok készítési módja, s terjedelmük az addiginak többszörösére növekedett. 84 Hasonló változás történt az ügyintézés és iratkezelés minden vonatkozásában, ahol az új előírásoknak egyszerre évtizedek lemaradását kellett pótolniuk. A közigazgatás magasabb szerveméi már meghonosodott iktatás és irattári kezelés ugyanis a kir. curián mind ez ideig ismeretlen volt. A beérkezett iratok az ügyintézés során iktatás — tehát mindjárt a beérkezéskor történő szoros nyilvántartásba vétel és határozott egyedi megjelölés — nélkül jártak kézről-kézre a hivatalban vagy az ügyvédek között s az elintézés után is gyakran évekig halmozódtak a referensek pertáraiban vagy a protocollistánál, s ugyanilyen rendszertelenséggel kerültek végül is a curiai levéltárba, ami az iratok állandó keresését s gyakori elkallódását okozta. Az összefüggően ki nem dolgozott, csupán egyes törvénycikkek hiányos intézkedései s a szokás által szabályozott peres eljárás hosszadalmas és nehézkes volt, s a középkori jellegű perorvoslatok miatt az ügyek véglegesen alig voltak lezárhatók. Ezt az elmaradott, feudális lazaságú ügyintézést kívánták korszerűsíteni az említett, 1785. november 23-án kelt királyi rendeletek: az új általános perrendtartás (Ordo judiciarius) s a bíróságok ügyviteli szabályzata (Norma manipulationis). Mint láttuk, mindkettő a magyar viszonyokra adaptált, egyébként szószerinti fordítása az örökös tartományok részére 1781. május 1-én, illetőleg 1785. szeptember 9-én kiadott hasonló utasításoknak. A két szabályzat közül, természetesen, a perrendtartás meghonosítása volt a nehezebb. A polgári fejlődés útján előbbre jutott osztrák tartományok jogrendszerére épült perrendtartás magyarországi átültetése — a továbbélő feudális magyar magánjoggal a lehetőség szerinti összeegyeztetése — szükségképpen igen sok különböző problémát vetett fel. Bármennyire igyekeztek Brunsvik és munkatársai az adaptálás alkalmával a nehézségeket áthidalni, azok a gyakorlat során ismét és ismét felmerültek, s az alsó bíróságok, a kir. tábla, a hétszemélyes tábla és a kancellária közt számos 83 A tanácsoknak nem volt állandó személyzetük, a bírákat alkalmilag osztotta be az elnök (a maga, illetőleg helyettese által vezetett) egyik vagy másik tanácsba, az előírás szerint törekedvén arra, hogy mindenki felváltva mindkettőben részt vegyen. A kir. tábla bíráinak ezen kívül szükség esetén a hétszemélyes tábla ülésein is — a létszám kiegészítése végett, supplensként — meg kellett jelenniük. Az utóbbi, a határozathozatalhoz szükséges létszám nem változott: az elnökkel együtt a hétszemélyes tábla ülésein ezután is 11, a kir. tábláén 9 bírónak kellett jelen lennie. 84 A kir. tábla jegyzőkönyvei kezdetben, 1730-tól több évi időből képeztek egy-egy kötetet, majd 1785-ig évente egy normális vastagságú kötetet töltöttek meg. 1786-tól mindkét táblán évente 4 (abnormis tömegű) kötet, sőt a rendszer végén, 1789. januárjától havonta egy-egy kötet ülés jegyzőkönyv készült, amihez még a bányaügyek külön jegyzőkönyvei járultak.
