Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Második rész A Curia szervezete és ügyvitele, hatásköre és illatékesége

Természetesen mind a bárókat, mind a vices gerenseket a praecedentia sorrendjében megelőzte a két kir. táblai főpap (praelati tabulae); a tábla tagjainak rangsorában tehát közvetlenül a personalis után ők következtek. Minthogy azonban a büntető perek tárgyalásán pap nem lehetett jelen, az elnöklést a praelatusok hol vállalhatták volna, ha a tábla polgári pereket tárgyal, hol nem, ha büntető per folyik, így — rangsorbeli helyüket megtartva — az elnöklésnél a praelatusok nem jöhettek tekintetbe. A királyi tábla praelatusai legtöbbnyire kanonokok, néha más rangú vagy című főpapok voltak. Az állás, úgy látszik, kedvelt volt az egyháziak előtt, a megüresedett helyekért ugyanis mindig sokan pályáztak. A pályázók kérelmeiket — mint a többi királyi kinevezésú táblai állások esetében is — mind Pesten a personalisnál, mind Bécsben a kancellárián benyújthatták. Az utóbbiakat a kancellária szintén Pestre küldte le, hogy az összes kérvény alapján (esetleg nem pályázókat is figyelembe véve), a tábla tegyen javaslatot. A kérdést a tábla teljes ülésben tárgyalta, így állapította meg a jelölendő személyeket — mindig több személyt — és a jelölések sorrendjét, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy az állások betöltésénél a négy országrész: a Dunántúl, Tiszántúl, a Dunán-inneni s a Tiszán-inneni vármegyék (régebben Alsó-Magyarország, Felső-Magyarország, a Tiszai részek) is arányosan legyenek képviselve. Az indokolással ellátott jelölést a tábla felterjesztette a kancelláriához, s a király — rendszerint a tábla által javasolt személyek közül, de a jelölési sorrendet nem mindig véve figyelembe — kinevezte az új táblai főpapot. A kinevezésről a kir. tábla értesítést kapott, többnyire azzal az utasítással, hogy szólítsa fel a kinevezettet dekrétumának (Bécsben) a kancellária kiadóhivatalában, az előírt taxa lefizetése ellenében történendő kiváltására. Ehhez mindig az a rendelkezés fűződött, hogy a tábla a kinevezettet jelentkezésekor, dekrétumának bemutatása után, eskesse fel, s neki „competens sessioja", rangsor szerinti üléshelye elfoglalását engedje meg. A plenáris ülésben letett eskü után annak dátumát a tábla közölte a magyar kamarával, hogy az — az eskü napjától számítva — az új praelatus fizetését utalja ki.

7 Ugyanilyen eljárással törtónt a rangban a praelatusok után következő két táblabáró (barones tabulae) állásának betöltése is. Ezekért az állásokért szintén sok kérvény futott be. A döntésnél ugyanúgy figyelembe vették az ország részeinek arányát, mint a főpapok esetében láttuk. Meg kell azonban jegyezni, hogy a „táblabáró" nem mindig született főúr (gróf vagy báró), néha köznemesi származású, aki főnemesi ranggal egyenlő méltóságot, pl. főispánságot szerzett. Viszont a táblabáróságért folyamodó született főurak közt is van főispán, vagy más közhivatalnok (pl. a báni tábla bírája, kerületi táblai bíró, kancelláriai tb. titkár, kamarai administratio assessora is), vagy olyan személy, akinél az iratokban foglalkozás nincs említve, legfeljebb hű szolgálataira történik általános utalás. Az utóbbi alatt bizonyára az illetőnek a megyegyűléseken s az országgyűlésen tanúsított kormányhű magatartása értendő, ami — mint látni fogjuk — különösen a köznemesi rendű assessorok kiválasztásánál játszott nagy szerepet.

8 7 Rescr. reg. (kir. t.) I. 171, 299, 2420. Repraesentationes II. 153-154, 235-236, 253-255, 295-296, 391-392, 486, 514-515, 529-530. 8 A fentiekre Rescr. reg. (kir. t.) I. 262, 674. Repraesentationes I. 362—363, II. 493 — 494. Prot. tab. reg. 1824. máj. 3, 1840. nov. 24.