Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)
Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba
dött, időközben megszűnt. Vukovics igazságügyminiszter ugyanis nem érte be az intézmény működésének felfüggesztésével, hanem 1849. május 17-én minisztertanács elé vitte a curia ügyét. Ismertette említett, május 3-iki rendelkezéseit, melyekkel a felsőbíróságokat s a volt királyi ügyigazgatóságot mindaddig, míg a Debrecenbe való áttelepedésről szóló kormányrendelet megszegése miatt magukat nem igazolják, mindennemű bíráskodástól, illetőleg eljárástól eltiltotta. Előterjesztette továbbá azokat a védőiratokat, melyeket a főtörvényszékek s a kir. ügyigazgatóság igazolásként Pest város teljhatalmú kormánybiztosának, az igazságügyminisztériumhoz való továbbítás végett benyújtottak. Mint az iratokból a minisztertanács megállapítja, a védekezés lényege az, hogy Csányi áttelepülési parancsa s az ellenség benyomulása, a főváros megszállása közt csak néhány óra különbség volt, ennyi idő jutott a költözködéshez való felkészülésre, ami a bírák családjaira s az akkori közlekedési nehézségekre való tekintettel nem volt elegendő. E védelemnek azonban a minisztertanács véleménye szerint „egész törvényszéki testületek irányában legkisebb nyomatéka sem lehet", s legfeljebb egyes tagok mentségére lehetne elfogadni. Ellenkezőleg, „a bírói függetlenség magasabb eszméje szerint... a haza nemcsak megvárhatja, de követelheti is kivált törvényszéki testületektől, mikint a haza ellensége alatt (ha más egyebet nem tehetne) legalább oszlassa fel magát". A főtörvényszékek azonban nem ezt tették, hanem magukat az ellenség fővezérének alárendelték, utasításai szerint hivatalos működést fejtettek ki, sőt a levéltárt az ellenség parancsára 146 [további adat szerint 147] per kiszolgáltatásával megcsonkították, s a haza ügyéhez hű polgárok javainak az ellenség általi összeírásához és elfoglalásához segédkezet nyújtottak [ez utóbbi a volt kir. ügyigazgatóságra vonatkozik]. Ezzel e bíróságok önmaguk fosztották meg magukat „fennmaradhatásuk első és nélkülözhetetlen feltételétől, a közbizalomtól". Mindezek alapján a minisztertanács azt a határozatot hozta, hogy a főtörvényszékek s a volt kir. ügyigazgatóság „ministeri rendelet által" késedelem nélkül feloszlattassanak és átalakíttassanak. 123 A minisztertanács utasítása alapján Vukovics igazságügyminiszter május 26-án Kossuth kormányzónak előterjesztést tett a curia megszüntetéséről s a helyette felállítandó új felsőbíróságokról. Az előterjesztés ismét összefoglalja azokat a vádpontokat, melyek a curia magatartásával szemben felmerültek, s cáfolja a curia védekezését. — Az előterjesztés szerint Pest kiürítésekor a kormány „a főítélő székek" bíráskodási helyéül is Debrecent jelölte ki, de a főtörvényszékek Pesten maradtak, s az osztrák megszállás alatt folytatták működésüket; ezzel „megszakadt a kapcsolat köztük s a nemzet közt". A főtörvényszékek május 6-án kelt nyilatkozatukban azzal mentik magukat, hogy Pestről azért nem tudtak elmenni, mert a Debrecenbe utazás iránti kormányrendeletet csak január 5-én reggel vették, amikor az osztrák hadak közelléte, néhány óra múlva a fővárosba történt bevonulása miatt a távozás már lehetetlen volt. Ez a mentség azonban nem fogadható el, mert ha így történt volna is, ilyen helyzetben magukat fel kellett volna oszlatniuk. Ehelyett a főtörvényszékek az idegen zsarnok uralom alatt tovább működtek: 1849. január 11-én Windisch-Grátz osztrák főparancsnok lz3 Min. lt. Ig. min. Állad. titk. oszt. 13. cs. 1849: 1249. (közölve Kossuth XV. 327328.)
