Varga Endre: A királyi curia : 1780–1850 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 4. Budapest, 1974)

Első rész A Curia történetének áttekintése, a Curia az egykorú társadalomba

jat a fuvarosnak kifizette (majd a kamaraelnöknek a personalisnál tett panaszára s az utóbbi utasítására, egy évi késedelemmel, az átalányban kapott 4000 forintról is elszámolt). Ezzel az 1809. évi válság a curia számára lezárult, szemben pl. a Széchényi Könyvtárral, mely az 1805. évi menekülést megismételte, s az újból kijelölt Temesvár helyett, ahová az útnak indított szállítmány különböző okokból nem jutott el, értékeit Nagyváradra vitte, s onnan csak 1810-ben tudta azokat Pestre visszahozatni.

47 E háborús viszonyok akadályai miatt is, a curia működése a századfordulón s a XIX. század első éveiben olyan nehézségek közé jutott, a bajok olyan nyilvánvalóakká váltak, hogy a kérdés 1807-ben az országgyűlés elé került. A panaszok főleg két dologra irányultak. Az egyik a curia ítélkezésének elégtelensége, az elintézetlen ügyek számának állandó növekedése volt, a másik a perek sorrendjének bizonytalansága. Az utóbbit ugyan különböző előírások szabályozták, de részben a sorrend nyilvántartására szolgáló jegyzékek, az ún. seriesek rendszertelen vezetése, illetőleg a pontos nyilvántartásnak az elavult perrend miatti lehetetlensége, részben a kancelláriától (vagy a törvényhatóságoktól) jövő sürgetések miatt a sorrend gyakori felforgatása e téren teljes bizonytalanságot idézett elő. Az amúgy is rendszerint évekig tartó peres eljárás után az ügyet lezáró ítélet kimondásának további elhúzódása, a sorrend tekintetében az időrend be nem tartása, előbb indult pereknek a később indultak mögé sorolása a felek súlyos elégedetlenségét váltották ki. Az utóbbi bajokon akart segíteni az 1807. évi országgyűlés 10. törvénycikke. Ez a kir. táblán indult (ún. táblai) perek eddigi, elég bonyolult s különösen sok kifogás alá eső besorolásmódját eltörölte, s elrendelte hogy a sorrendet ezután a per ítélet alá bocsátásának napja határozza meg, akár a pert záró „végítélet"-ről, akár a keresetet, a felperes perlési jogát, a bíróság illetékességét, vagy a per tárgyát illető „közbenszóló ítélet"-ről van szó. A fellebbezett perekre nézve a törvénycikk a kir. tábla előtt történt perfelvétel napja szerint számítandó időrend betartását rendelte el. De az elvileg csak birtokon kívül fellebbezhető, viszont bírói parancs kedvezményével a kir. táblára mégis birtokon belül felhozott pereket e sorrendből kiemelte, és az ítélet alá vételnél elsőbbségüket biztosította. A másik kérdés megoldását, a restanciák felhalmozódásának megszüntetését az országgyűlés a 9. tc. meghozatalával akarta elérni. A törvénycikk — a királyi tábla tehermentesítése végett — a báni táblától s a tárnoki széktől a curiára fellebbvitt ügyekben megszüntette a kir. tábla ítélkezését, s az ilyen pereket egyenesen a hétszemélyes tábla ítélkezése alá rendelte. Ez az intézkedés az említett perekben — egy fórum ítéletének kikapcsolásával, tehát az instanciák számának csökkentésével — a jogszolgáltatás gyorsításához is hozzájárult, s a báni tábláról feljött ügyeket illetően a horvát rendek növekvő önérzetének is megfelelt. A báni tábla most már teljesen egyenlő rangú lett a magyar királyi táblával. A két fórumnak már eddig is azonos volt az első- és másodfokú hatásköre, s most a tőlük fellebbvitt ügyek útja is azonossá vált: a perek mindkét felső bíróságtól — egyformán — közvetlenül a hétszemélyes tábla ítélkezése alá kerültek. Csupán a polgári pereknél maradt meg az a formaság, hogy ezeket a hétszemélyes tábla ítélkezése előtt a kir. táblán előbb fel kellett vétetni („levátába tenni"). Ez azonban valóban csak — kényszerű — formaságot jelentett, mely a fenti kér47 Reacr. reg. (kir.t.) I. 2610. Kollányi I. 185-190.