Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
VI. rész. 1790—1848
pedig a francia háborúkkal kapcsolatos óriási kiadások a pénzügyigazgatási rendszer fejlesztésére irányuló erőfeszítések mozgatói. A magyar kamara ügyvitelét 1792-ben nemcsak önállóságának visszaállítása miatt szabályozták. Az 1792. évi birodalmi igazgatási reform, amely a bécsi központi igazgatás ismételt nagyarányú összpontosítását (a „Directorium in cameralibus der hungarisch-siebenbürgischen und deutschen Erblande, wie auch in publico-politicis dieser letzteren" elnevezésű központi udvari kormányszék felállítását) hozta magával, minden kormányszék munkájával kapcsolatosan általános elvek hangsúlyozására nyújtott alkalmat. Az 1792. évi reform egyik alapelve pl. az volt, hogy a kollegiális szervezetű kormányszékeknél mindent kollektíve, tanácsülésen kell eldönteni, 88 mert csak ez biztosítja azt, hogy az állami hatóságok az állam és minden polgára javára jól és pontosan működhessenek. A magyar kamarához küldött 1792. március 2-i királyi rendelet is ezt az alapelvet részletezi. A rendelet szerint a kurrens ügynek kivételével ezentúl minden ügyet lehetőleg a tanácsülésen kellett megtárgyalni. Megszűntek az udvarhoz tetszés szerint intézett elnöki előterjesztések. A kamaraelnök maga csak akkor tehetett előterjesztést, ha erre az uralkodó külön utasította, vagy ha bizonyos ügy bizalmas természete miatt elnöki s nem tanácsi ügynek minősült. A kurrens ügyek körét a királyi rendelet megszorította. Kurrens ügynek csak az minősült, amelynek iratait észrevétel nélkül ad acta tették, vagy visszajuttatták a küldőnek. Kurrens ügynek kellett tekinteni a szokásos jelentéstételre való felszólítást is. A kamara működésének megjavítása céljából a tanácsosok az előadói javaslattal nem egyező külön véleményeket kötelesek voltak a rendelet szerint a tanácsülési jegyzőkönyvbe vétetni. A királyhoz intézett felterjesztéseket elküldés előtt fel kellett olvasni. A felterjesztés feltüntette a kamarai referens javaslatát és a különvéleményeket. Az előadói munka pontosabbá tétele végett a királyi rendelet meghagyta, hogy minden tanácsos a referenciájához tartozó és a tanácsülés elé került ügyekről, a büróhoz érkezés sorrendjében, jegyzéket készítsen, amelyeket ellenőrzés végett az udvarhoz (bécsi udvari kamarához) kellett megküldeni. A rendelet jó munkára és a határidők betartására intette a kamarai tisztviselőket. Azt a tisztviselőt, akit harmadszor megintettek rossz munkájáért, el kellett bocsátani. A magyar kamara e rendelkezéseknél csupán azt kifogásolta, hogy a felterjesztések felolvasása a tanácsülésen, az előadói elenchusok felküldése az udvarhoz az ügyintézést nagyon megnehezíti. Az 1792. május 7-i királyi rendelet a kamara észrevételei alapján hozzájárult ahhoz, hogy csak a fontosabb ügyekkel foglalkozó előterjesztéseket olvassák fel a tanácsülés előtt. Nem ragaszkodott az előadói elenchusok felterjesztéséhez sem, megelégedett azzal, hogy csupán a tanácsülési jegyzőkönyveket küldjék fel az udvarhoz a tanácsülést követő 8 napon belül. 89 A birodalmi központi igazgatásnál 1801-ben újból nagyarányú reformot hajtottak végre (a cseh—osztrák kancelláriát, a bécsi általános kamarát és a legfelső udvari igazságszolgáltatási szervet hatalmas központi hatósággá egyesítették „Vereinigte Hofstelle" néven. Az államtanács jogutódaként az egész monarchia közigazgatásának összehangolására felállították a Staats und Conferenzministerium-ot). Ez a reform újabb, inkább csak általánosságokat tartalmazó ügyviteli utasítás kibocsátására adott alkalmat. Az 1801. november 12-i kamarai utasítás 88 A. Beer i. m. 303. 89 E 99. Ben. res. 1792. márc. No. 2., E 81. Gremialia. 1792-25-1, 2, 4.
