Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

V.rész. 1785—1790

tésének módját, a referálást, a tanácsosok, titkárok, a segédhivatalok személyzetének munkáját, a kiadványok elkészítését, az iratok irattári rendszerét stb. Ez az ügyviteli reform ugyanolyan nagyszabású volt, mint a magyar kamara ügyintézésének 1773. évi átszervezése. A két hatóság egyesítése után a kamarai ügyek intézésénél is teljesen a helytartótanácsi ügyviteli rendszert alkalmazták. A kamarai ügyek részére, mint említettük, részben külön ügyosztályokat állítottak fel. Keletkeztek azonban olyan ügyosztályok is, amelyek vegyesen foglalkoztak helytartótanácsi és kamarai jellegű ügyekkel. Az egyesítés következtében a kamarai ügyeknél először is az iktatás módja változott meg az 1785 előtti kamarai gyakorlathoz képest. Az 1773. évben bevezetett kamarai iktatás lényegesen különbözött a helytartótanács 1769-ben elrendelt iktatásától. A magyar kamaránál, amint említettük, nem használtak külön iktatókönyvet, hanem az iratokat a tanácsi jegyzőkönyvül is szolgáló protocollum exhibitorum-ba iktatták, mégpedig ügyosztályok, a tanácsi ülések (sessio-k), az egyes üléseken belül pedig tételszámok szerint. Az iratok hátlapjára vezetett „iktatószám" tehát a tanácsülés számából, az ügyosztály és az előadó tanácsos megnevezéséből és az ülési jegyzőkönyv tételszámából állt. A helytartótanácsnál ezzel szemben az iktatás külön közös iktatókönyvbe (protocollum exhibitorum) történt, amelyben az iratokra vonatkozó bejegyzések minden évben 1-től kezdődő sorszámokat (iktatószámokat) kaptak. Az iktatásnak ezt a módját csak 1783— 1785-ig változtatták meg, amikor betűrendes iktatást alkalmaztak. Az egyesítés után a helytartótanácsi és a kamarai vonatkozású iratokat is közös iktatókönyvbe vezették be, megtartva a helytartótanácsnál használt sorszámos iktatást. Az iktatásnak ez a módja az 1790 után visszaállított magyar kamaránál is megmaradt, ekkor természetesen a magyar kamarának külön iktatókönyve volt.

80 A helytartótanács iktatókönyvét nem ügyosztályok szerint fektették fel, mint' ahogy ez a kamaránál 1785 előtt történt, A tanácsülési jegyzőkönyvek ezzel szemben ügyosztályok szerint oszlottak meg, minden departamentum külön tanácsülési jegyzőkönyvvel rendelkezett. Az egyesítéssel megváltozott a kamarai tanácsülési jegyzőkönyvek vezetésének 1785 előtt kialakult módja is. A kamaránál, mint előbb mondottuk, a tanácsülési jegyzőkönyv egyben iktatókönyv is volt. Az iktatóhivatalban ügyosztályok szerint szerkesztett protocollum exhibitorum-ba, amelynek bal hasábján foglalt helyet az iratok tartalmi kivonata, a tanácsjegyző bejegyezte a tanácsosok jóváhagyott írásbeli javaslatait, azaz a tanácsülési döntéseket, s ezzel az aktussal vált a protocollum exhibitorum tanácsülési jegyzőkönyvvé. A tanácsülési jegyzőkönyvek szerkesztése az ügyosztályi szisztéma szerint a helytartótanácsnál kissé eltért ettől a gyakorlattól. A helytartótanácsnál 1783-ig a tanácsjegyző vezetett jegyzőkönyvet a tanácsülésekről. A jegyzőkönyvet a tanácsülésen fel kellett olvasni, majd a felolvasás és esetleges módosítás után az elnök jóváhagyásával váltak érvényessé a benne levő döntések. Ezt a hosszadalmas eljárást 1783-ban, a tanácsülési jegyzői állással együtt, megszüntették. Az új rendszer abból állt, hogy az előadói íveket, a tanácsülési jegyzőkönyv tervezetét ügyosztályok szerint a referensi irodák (bürók) készítették el. A terve80 Ember Gy.: A helytartótanács ügyintézése. 46 — 48., a helytartótanács iktatására, uo. 134—37.