Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

IV. rész. 1772—1785

irattárban a megfelelő ügyirathoz kellett helyezni, egyben a másolatokra rá kellett vezetni az eredeti királyi rendelet irattári jelzetét is. (Az eredeti királyi rendeleteket ugyanis külön sorozatban őrizték, 1. a „Benignae resolutiones" nevű iratállagot.) Amennyiben más irat (nem királyi rendelet) szintén több ügyet foglalt magába, akkor az eredeti iratot a benne levő „főügy" szerint kellett a megfelelő ügyosztály megfelelő ügyiratához csatolni, az irat többi pontjairól (az egyéb ügyekről) csak másolatok készülhettek a különféle ügyiratokhoz. Ezeken a másolatokon azonban szintén fel kellett tüntetni az eredeti irat irattári jelzetét. Utóbbira azért volt szükség, hogy adott esetben gyorsan elő lehessen keríteni az eredetit.

68 Az 1772. évi utasítás előbbi rendelkezésében tulajdonképp az iratok tárgyi rendezésének egyik alapvető elvét szögezi le, mégpedig azt, hogy tárgyilag elkülönülő irategyütteseket (pl. ügyosztályi aktákat) csak úgy lehet kialakítani, ha minden ügyről külön iratunk van. Ez az intézkedés is új korszakot nyit a magyar kamara ügyintézésében, lényegében az egyre növekvő iratanyag szerves rendjének a megteremtését teszi lehetővé. Ez a feltétel nem volt meg az 1772 előtti kamarai ügyvitelben, nem is volt szükség rá, hiszen az iratokat nem tárgyi csoportok, hanem iratfajták szerint rakták sorba az irattárban. Az irattári hivatalnak az utasítás szerint a szabályrendeleteket (normales resolutiones) külön lajstromkönyvbe is be kellett vezetnie. Ez a lajstromkönyv, amely szintén tárgyi (ügyosztályi) csoportosításban tartalmazta az iratok adatait, elsősorban az újonnan kinevezett alkalmazottaknak nyújtott segítséget, akik e könyv alapján könnyen tájékozódhattak a magyar kamara tevékenységét érintő legfontosabb királyi rendelkezésekről.

69 Az 1772. évi utasításnak az irattárra vonatkozó többi fejezete az iratok kikölcsönzését, a kölcsönzőkönyv vezetését, a birtokjogi tarta

1 mú iratoknak a levéltár részére való elkülönítését, az irattárban a hivatalos titok megőrzésének módját szabályozza. Ezekben az utasítás szövege általában a régebbi utasítások már ismert pontjait ismétli meg.

70 A magyar kamara 1772 utáni regisztratúrájának irattári rendje majdnem pontosan az utasításban előírtak alapján alakult ki. Maradéktalanul végrehajtották az iratoknak ügyosztályi állagokba való gyűjtését, az iratok havonként újrakezdődő sorszámozását. Az iratok — híven az utasítás rendelkezéseihez — ügyosztályonként egy-egy hó anyagát tartalmazó fasciculusokban, azon belül sorszámok szerint találhatók ma is. Az iratok lajstrom- és mutatókönyvei, amelyek a következő évben a „libri capitales" nevet kapták, szintén az utasítás előírásainak pontos végrehajtásáról tanúskodnak. A tanácsülési jegyzőkönyveket, amelyek már az iktatóhivatalban ügyosztályok szerint különültek el, minden év végén bekötötték, és a megfelelő ügyosztály irataihoz helyezték. Az 1772. évi reform egyik nagy vívmánya volt az is, hogy megszüntette az iratok különféle helyeken való őrzését. Említettük azt, hogy 1740 után a tanács helyiségében, az irodában (kiadóhivatalban), a számvevőség irattárában is tároltak olyan iratokat, amelyeket tulajdonképp az irattárnak kellett volna őriznie. A tanácsülési jegyzőkönyvek egy része pl. a tanácsteremben, a fogalmazványok egy 68 Uo. 80. fej. 69 Uo. 81. fej. 70 Uo. 82-84. fej.