Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
IV. rész. 1772—1785
gakűazványokat sorba kellett rakni. Miután a tisztázatot a címzettnek elküldték, a kiadó teljesítette kötelességét és a fogalmazványokat (az abba helyezett beadványokkal, esetleg más csatolt iratokkal együtt) az irattári hivatalnak küldte meg. 58 Az irattárnak átadott iratok, amint az előzőekből is látható, már nem egyes iratfajták, hanem legalább a .beadványt és annak elintézése révén keletkezett fogalmazványt tartalmazó ügyiratok (akták) voltak. Az 1772. évi utasítás ezzel szakított az irategységek kialakításának addigi hagyományos módjával, amikor a tanácsülési tárgyalás és elintézés alatt együtt levő iratokat az elintézés után iratfajtánként szétválogatták, s úgy helyezték el az irattárban. A beadvány és az elintézés-fogalmazvány összecsatolásával az utasítás a magyar kamaránál az ügyiratképzést honosította meg. A magyar kamarának ebből a korszakból származó ügyosztályi iratai arról győznek meg bennünket, hogy az 1772. évi utasításnak a kiadóhivatal munkáját, a tisztázatok lemásolását, elküldését, a kiadmányok nyilvántartását, az ügyiratok kialakítását illető rendelkezéseit lényeges vonásokban végrehajtották. A fogalmazványokon általában az utasításban előírt feljegyzések, aláírások szerepelnek, néha hiányzik valami ezekből a feljegyzésekből, mint pl. a másoló neve, vagy az összeolvasok kézjegye, néha pedig olyan feljegyzések is vannak, amelyekről az utasítás nem emlékezik meg (pl. a sürgős kiadásra vonatkozó meghagyás). Az utasítás tehát azt a célját, hogy a fogalmazványok és a kimenő tisztázatok elkészítése, ellenőrzése pontosabb, szakszerűbb legyen, valóban elérte. ! A kamaraelnök a segédhivatalok új személyzetével kapcsolatos 1773. április 2-i felterjesztésében leírja a kiadóhivatal megváltozott munkáját. A felterjesztésből az tűnik ki, hogy a fogalmazványon, a hozzá tartozó beadványon és a csatolt iratokon (ügyiraton) kívül a tanácsülési jegyzőkönyv is a kiadóhivatalba került (mégpedig az előadó-tanácsostól). A kiadmány elküldése után e tanácsülési jegyzőkönyvet (jegyzőkönyvívet) a megfelelő ügyiratokkal szerelték össze, s úgy küldték az irattárba. (A tanácsi jegyzőkönyveket itt szétválasztották az ügyiratoktól.) A kiadóhivatalba érkezett expediálandó iratokat egyébként nem az utasítás szerint előírt nyilvántartókönyvbe, hanem rovatos tabellákba vezették, s itt jegyezték fel az iratok sorsával kapcsolatos mozzanatokat. A kiadmányok tabelláit letisztázva ülésről ülésre a tanács elé kellett terjeszteni. (Ezek a tabellák kötetekbe kötve má is megvannak, 1. a magyar kamara levéltárában a „Tabelláé cameralium expeditiónum. 1773—1783" nevű iratállagot. Rovatai a következők: előadó, a kiadmány tárgya, a címzett, a számvevőséghez és a kiadóhivatalhoz való küldés időpontja, a tisztázó kancellista neve és a tisztázat elkészítésének ideje, az elnöki aláírásnak, az aláírásról való visszaérkezésnek, a kiadmány elküldésének kelte. Később az előadó aláírásának időpontjára és az ügyosztály megjelölésére is nyitottak rovatot). Akiadóhivatal kötelessége volt a tanácsülési jegyzőkönyvek sürgős lemásolása. E jegyzőkönyvmásolatokat küldték fel az udvarhoz ellenőrzésre. 59 A kiadóhivatal személyzete másolta ezenkívül a kiadmányokhoz csatolandó mellékleteket is, 60 és végezte tulajdonképp (a számvevőségi és pénztári ügyekre vonatkozóak kivételével) az összes másolási munkákat. 58 1 7 72. évi utasítás 69 — 75. fejezete szabályozza a kiadóhivatal működését. 59 L. az 57. sz. jegyzetnél idézett ügyiratokat. 60 E 47. Canc. et Reg. 1784. márc. No. 61. A kiadóhivatal túlterheléséről szóló felterjesztés beszámol a hivatal munkájáról. 13 193
