Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

II rész. 1720—1740

II. RÉSZ 1720—1740 1. A POLITIKAI VISZONYOK A Rákóczi-szabadságharc bukásával az önálló magyar állami pénzügy megteremtésével kapcsolatos törekvések is meghiúsultak. A szatmári béke után — bár a Lipót-féle abszolutizmus tarthatatlan módszereinek mellőzésével — a Habsburgudvar hozzáláthatott ahhoz, hogy uralmát és hatalmi rendszerét Magyarországon kiépítse. A kormányzati szervezet újjáépítésének az volt a célja, hogy a bécsi udvar az államigazgatás legfontosabb ágainak irányítására korszerű igazgatási apparátussal rendelkezzék, s a döntő fontosságú államigazgatási ágak legfelsőbb irányítását szilárdan kezében tartsa.

1 Az új berendezkedés, amint ismeretes, a magyar rendeknek adott bizonyos engedményekkel s az ország különállása bizonyos formai kellékeinek a biztosításával járt együtt. A nemességnek sikerült kiváltságait, adómentességét megőriznie, az uralkodó hajlandónak mutatkozott országgyűlések összehívására, azokon a nemzet sérelmeinek orvoslására, s az országos fontosságú kérdéseknek a rendekkel közösen való elintézésére. A rendi befolyás bizonyos mértékig az újonnan kiépített kormányhatósági szervezetben, amely egyébként az uralkodótól függő szervezet volt, is érvényesülhetett. Az ország legfontosabb közigazgatási hatósága, az 1724-ben felállított helytartótanács pl. az ország törvényeivel ellenkező intézkedést nem hozhatott, s köteles volt a törvények végrehajtásáról, megtartásáról is gondoskodni. Erősen érvényesült a nemesség befolyása az igazságszolgáltatásban. A pénzügyeknél és a hadügyeknél, a bécsi udvar központi hatalmára, a monarchia összetartására kiható e két döntő fontosságú kormányzati ágnál azonban a bécsi abszolutizmus nemigen volt hajlandó engedményekre. A közös hadsereg 1715. évi felállításakor —- amint tudjuk — a rendek lemondtak a hadsereg feletti rendelkezés jogáról, csupán a hadsereg ellátására szolgáló adó (contributio) megszavazásának jogát tartották meg maguknak. Az állami pénzügyeknél sem sikerült az uralkodónak a kincstári gazdálkodással kapcsolatos kizárólagos jogait megingatni. Ez a körülmény ad magyarázatot arra, hogy a pénzügyi és katonai szervezet 1711 utáni kiépítése és irányítása úgyszólván teljesen a bécsi udvar hatáskörébe jutott. Ezt példázza a magyar pénzügyigazgatás legfontosabb szervének, a magyar kamarának a szatmári békekötés utáni helyzete is. Az udvarnak a magyar kamarai igazgatással kapcsolatos engedményeit a Rákóczi-szabadságharc után az eddigiekben már ismertettük. Ezek az engedmények — mint láttuk — az újszerzeményi területek jelentős részét magába foglaló budai kamarai kerületnek a ma1 Vö. Magyarország története. 1526—1790. A késői feudalizmus korszaka. Egyetemi tankönyv. Bp. 1962, 327, 409.