Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

ellen, felsorolva emlékiratában összes panaszait, mégpedig a szepesi kamara ellenőrzésének, a töröktől visszafoglalt területek igazgatásának kivonását hatásköréből, a kamara csekély jövedelmeit stb.

163 A magyar kamara önállóságát érintő törekvéseket a labanc rendek is támogatták. Az 1708. évi pozsonyi rendi követelések között szerepel a kamarai igazgatásnak a magyar törvények szerinti szabályozása, a szepesi kamarának és a budai kamarai kerületnek a pozsonyi kamara alá való visszahelyezése. Az uralkodó — amint tudjuk — hozzá is járult az új szerzeményi területeknek és a szepesi kamarának a magyar kamara alá való rendeléséhez, a bécsi és a magyar kamara viszonyán azonban nem változtatott.

184 A magyar rendek egyébként figyelemre méltó javaslatokat dolgoztak ki a magyar kamara függetlensége érdekében. Pl. 1709-ben azt kívánták, hogy az uralkodó a kamara utasítását az országgyűléssel hagyassa jóvá. A király ezt megtagadta, csupán azt ígérte meg, hogy az utasítást magyar tanácsosaival át vizsgáltat ja. Majd 1714-ben a rendek azzal a lényegbevágó javaslattal hozakodtak elő, hogy a magyar ügyeket a magyar kamara és a király között külön erre a célra kijelölt saját titkáruk közvetítse. Ez a javaslat is merev elutasításra talált.

165 Az országgyűlési tárgyalásokat lezáró 1715. évi 18. tc. végül is kimondta, hogy a magyar kamara mellérendeltségi viszonyban (correspondentia) legyen a bécsi kamarával, s ne függjön tőle (dependentia). A bécsi kamara tevékenysége csupán arra szorítkozzék, hogy a magyar kamara előterjesztéseit a király elé vigye, és a király döntéseit, amelyeket az a magyar kamara véleménye alapján hozott, a magyar kamarával közölje. A kamarai utasítások kiadása továbbra is a király jogkörében marad, bár az utasítások kidolgozásába) a királynak magyar tanácsosait is be kell vonnia. Kimondta a törvénycikk továbbá a szepesi kamarának (kamarai adminisztrációnak) a magyar kamarától való függését is. Az 1715, évi 18. tc. tehát eléggé világosan körülírta a bécsi udvari kamara magyar ügyekben illetékes szerepét, amely szerint feladata csupán az lett volna, hogy a magyar kamara javaslatait a király elé vigye, s a király döntéseit, amelyet csak a magyar kamara véleménye alapján hozott, a magyar kamarával közölje. Ez kb. a subordinatio felszámolásával volt egyenlő. A gyakorlatban azonban ez nem valósult meg. A bécsi udvari kamarának adott 1714. évi utasítás elég élesen megvilágítja azt, hogyan intézték ennél a kormányszéknél a magyar—erdélyi ügyeket. A bécsi udvari kamaránál ekkor a departamentális szisztéma bevezetésével 8 főbizottságot állítottak fel, mindegyik főbizottság, mint kamarai osztály, megfelelő ügyeket látott el. A magyar-erdélyi, a tiroli és a stájer kamarai ügyeket, mivel a vonatkozó országok kamarái jogilag nem voltak alárendeltségi viszonyban a bécsi udvari kamarával szemben, nem főbizottságok, hanem külön referensek látták el. A magyar kamara esetében az utasítás külön kiemeli a „correspondentia" és a különleges jogállás tényét. Ez kétségtelenül haladást jelent a bécsi udvarnak az 1690-es években hangoztatott közjogi felfogásával (a dependentiaval) szemben. A bécsi udvari kamara magyar referense ekkor Meskó Jakab udvari tanácsos volt. A három referens úgy intézte a hozzá tartozó ügyeket, hogy annak a főbizottságnak az ülésén vett részt tanácskozási és szavazati joggal, amelyhez a szóbanforgó ügy tárgy szerint tartozott. E szerint magyar ügyekben is lényegében a főbizott163 E 21. Ben. res. 1704. nov. 7. M Uo. 1709. aug. 29., 1709. jún. 7. 168 Th. Mayer: Das Verhältnis der Hofkammer. 40—42.