Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

I.rész. 1686-1720

A pénztár munkáját az 1696-ban kiküldött bizottság szintén felülvizsgálta. A pénztári munkában ebben az időben főleg az okozott zavart, hogy a kamarai jövedelmeknek csak egy része folyt be közvetlenül a pozsonyi központi pénztárba, a jövedelmek jórészét a vidéki pénztárak (harmincadhivatalok, uradalmi pénztárak stb.) királyi vagy kamarai rendeletre helyben fizették ki. A vidéki pénztárosok ilyenkor készpénz helyett utalványokkal és nyugtákkal számoltak el. Ez a rendszer akadályozta a bevételek áttekintését és a pénzkezelés ellenőrzését. Az 1696. évi bizottság — mivel Ausztriában szintén szokásos volt a kifizetéseknek ez a módja — nem szüntethette meg a pénzkezelés eme rendszerét. Meghagyta azonban a tanácsnak, hogy a vidéki pénztárakhoz intézett utalványozásokat mindig közölje a pozsonyi főpénztárral, hogy az a vidéki tisztviselők nyugtáit zavar nélkül elfogadhassa. A hadi célokra történő kifizetéseknél, amelyeket a bécsi haditanácsnak kellett nyugtáznia, szintén voltak rendellenességek. Ezeket a kiadásokat ugyanis nem a haditanács, hanem a felvevő katonai személyek nyugtázták. A meglevő gyakorlatot itt sem lehetett megszüntetni, ezért a pénztár ideiglenesen továbbra is elfogadhatta a pénzt felvevő katonai személyek nyugtáit, de ezeket minél előbb a haditanács nyugtáival kellett átcserélnie. Az 1696. évi utasítás a pénztár ellenőrzésének megszigorítása céljából elrendelte, hogy a pénztár minden szombaton a bevételekről és a kiadásokról heti kimutatásokat küldjön a tanácsnak.

105 Nagyjából e korábbi intézkedéseket erősítették meg a Dancsy István pénztáros és Mednyánszky Ferenc ellenőr részére kiadott 1707. évi utasítások is. A pénztáros részére kiadott utasításban többek között az olvasható, hogy Dancsy a király és egyben az ország jövedelmének a pénztárosa is. A keveredés meggátlása végett e jövedelmeket egymástól elkülönítve kellett kezelnie, külön könyvekbe bevezetnie. Az utasítás szintén igyekezett megszüntetni azt a káros szokást, hogy egyes vidéki tisztviselők, főleg harmincadosok, jövedelmeiket nem szolgáltatták be, hanem helyben kifizették. Ezért kimondta, hogy a bevételek kezelésére és a kifizetésre egyedül kizárólag a pozsonyi pénztáros jogosult. Ha rendkívüli esetben egy-egy harmincados a kamara különleges utalványozása folytán mégis kifizetést eszközöl, ezt csak a pénztáros tudtával teheti meg. A bevételek pontos és hiánytalan beszolgáltatása céljából az utasítás meghagyta a pénztárosnak, hogy a tisztviselők beszolgáltatási kötelezettségeiről, azok határidejéről a számvevőség révén tájékozódjék, s a nyugtát a kamarai jövedelmet beszolgáltatónak csak abban az esetben adja ki, ha befizetési kötelezettségének hiánytalanul és határidőre eleget tett. Az utasítás megismétli a költségvetésben elő nem irányzott rendkívüli kiadások utalványozásának ós kifizetésének korábbi szabályozását. Előírja a negyedévi számadási kivonatok és az év végi számadások pontos elkészítését, a heti kimutatásokról nem tesz említést. Meghagyja a pénztárosnak, hogy csak jó és törvényes pénzt fogadjon el, megtiltja, hogy a pénz értékének emelkedéséből származó hasznot magának tartsa meg. Újból leszögezi, hogy a hadi célra történő kifizetéseknél a katonai személyek ideiglenes nyugtáit a bécsi hadi fizetőmester nyugtáival kell kicserélni, s a számadásokhoz az utóbbiakat kell csatolni. A pénztári ellenőrnek adott utasítás (lényegében azonos az 1685. évi ellenőri utasítással) nagyjából ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazza, mint a pénz105 L. a 46. sz. jegyzetnél idézett 1696. évi utasítást és E 15. Exp. cam. 1696. nov. Decr. ad. percept. 2.