Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
I.rész. 1686-1720
őrzése sem, utóbbi a szükséges iratok összeszedését igen nehézkessé tette. Hiányolható az is, hogy a magyar kamaránál ekkor még nem vezették be az iratok iktatását. Az ügyintézés lassúság iratok kezelésében tapasztalt hiányokra az 1696. évi utasítás is rámutatott. E hiányosságok megszüntetésére, az ügyvitel, a szervezet megjavítására újszerű ügyviteli koncepció kellett volna, ez azonban mind a bécsi udvari, mind a magyar kamara munkájának szabályozásánál a XVII. század végén még nem található meg. A bécsi udvari kamaránál 1710 után került sor alapvető ügyviteli reformokra. Ezek hatásukat a magyar kamaránál csak 1720 után éreztették. Voltak azonban bizonyos jelenségek, amelyek arra utalnak; hogy a magyar kamara ügyviteli reformjának a kérdésével már 1708 után foglalkoztak. Igen jellemző ilyen szempontból a magyar kamara részére 1709-ben készült, de ki nem adott, érvénybe nem lépett hivatali utasítástervezet. Ebben már több helyütt fellelhető az ügyek alaposabb előkészítésének az igénye. Több olyan pontot tartalmaz az utasítás, amelyet az 1720. évi, illetve a későbbi királyi rendelkezések meg is valósítottak. Az utasítástervezet szükségesnek tartja pl. külön jegyzőkönyvvezető rendszeresítését, a fogalmazványoknak kiadás előtt a számvevőhivatal részéről történő ellenőrzését. A legérdekesebb az, amit a titkárok munkájáról mond. A kamaraelnöknek a beérkezett iratokat referálás és expediálás céljából a titkároknak kellett volna kiosztani, méghozzá a titkárok ügyintézési gyakorlatának és ismereteinek figyelembevételével. Az ügyeket a tanácsülésen ugyan még a kamáraelnöknek kellett volna előterjeszteni, de az előterjesztett ügyekről — úgy látszik — a titkároknak kellett volna az ülésen referálni. Tágabban értelmezi az 1709; évi utasítástervezet a fogalmazók munkáját is, akiket a titkárok mellé oszt be a fogalmazási munkákhoz. 1 A titkárok nemcsak a fenti meg nem valósult utasítástervezet felfogása szerint, hanem a valóságban is mind többet foglalkoztak az érdemi munkát jelentő előkészítő tevékenységgel. Egy 1715. évi tanácsi rendelkezés alapján az udvartól jövő iratokat és a fontosabb ügyeket Mecséry Ádám titkár, a szepesi kamarai adminisztráció ügyeit Timon János, a budai kamarai felügyelőség ügyeit Péterffy József titkár kapta meg megtárgyalás és expediálás végett. Látható, hogy ez a rendelkezés az ügyek bizonyos csoportosítását is előírta. A bécsi udvari kamaránál 1710 után már rátértek az ügycsoportok szerint történő igazgatási munkára. A magyar kamarának 1713-ban meghagyták, hogy jelentéseit és véleményeit ezentúl ne össze-vissza, hanem 7 tárgycsoport (rubrica) szerint küldje fel Bécsbe (ez a tárgyi csoportosítás megfelelt a bécsi udvari kamara akkor létrehozott főbizottságainak). Nem tudjuk, hogy a magyar kamara mennyire tartotta be azt a rendelkezést. A kamarai irattári rendszerben (elsősorban az expeditiones camerales c. állagnál) tárgyi csoportosítást ez a rendelkezés még nem honosított meg. 102 A kamarai tanácsülési jegyzőkönyvek tanúsága szerint a titkárok mellett kamarai tanácsosok is foglalkoztak a fontosabb ügyek előkészítésével. Bizonyos ügyek előkészítésére pedig alkalmi bizottságokat küldtek ki, amelyek kamarai tanácsosból, titkárból és írnokból tevődtek Össze. Az elég széles körű előkészítő 10Í2 Uo. 1689. év 79—80, 1708. év 36 — 40, az 1709. évi utasításra HKA. Hoffin. Üng. Rote No. 456. 1709. dec. 27., a kamarai titkárok munkájára E 1. Prot. cons. 1715. dec. 23. 757., az expedíciók csoportosítására uo. 1713. febr. 10. 90—91.
