Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

Ez pedig akkor, amikor — mint említettük — minden lényeges kérdésben a tanácsülésnek kellett döntenie, nem volt mellékes dolog.) A Directoriumban a bányászati ügyek részére külön departamentumot tartottak fenn, amely a bányászati kamara bekebelezése révén keletkezett. Ennek a szervezeti egységnek külön alelnöke és tanácsa volt. A bányászati tanács ülésein a magyar tanácsosoknak és referenseknek is részt kellett venniük.

143 A magyar kamara 1792-től kezdve tehát a bécsi udvari kamarát befogadó Directoriummal került kapcsolatba. A viszonyt a két hatóság között az 1792. november 30-i királyi rendelet írta körül. Ez a rendelet, amely kétségtelenül megnyugtatni igyekezett a magyar kamarát függetlenségével kapcsolatos esetleges kételyei miatt, kifejtette, hogy a bécsi magyar kamarai alelnök és az udvari kamara magyar tanácsosai tagjai a Directoriumnak, és részt vesznek az osztrák örökös tartományok ügyeinek megtárgyalásában. A magyar kamara a Directoriummal szemben is megőrzi függetlenségét, mert felterjesztéseit csak a királyhoz küldi, s a rendeleteket is onnan kapja az 1715. évi 18., 1723. évi 16. és az 1741. évi 14. tc. értelmében.

144 A magyar kamara formai függetlenségében e rendelet szerint változás nem történt. A bécsi udvar 1797-ben ismét a közigazgatási és pénzügyigazgatási hatáskör elkülönítését vélte célszerűnek a birodalmi igazgatásban, s a bécsi általános kamara „Hofkammer, Finanz- und Commerz-Hofstelle" névvel újból önálló lett. Az elkülönítést azzal indokolták, hogy a pénzügyek önállóságának a háborús időkben nagy jelentősége van. A változást a magyar kamara tudomásául hozó rendelet — úgy látszik — megfeledkezett a magyar kamara „függetlenségéről", s meghagyta, hogy minden jelentést, tanácsülési jegyzőkönyvet az említett pénzügyi hatósághoz küldjön fel, s annak rendelkezéseit pontosan hajtsa végre. A magyar kamara érzékenyen reagált erre a törvénysértésre, s 1797. szeptember 13-i felségelőterjesztésében arra kérte az uralkodót, hogy az ország alkotmánya szerint a magyar kamarát függetlenségében tartsa meg, s ennek alapján a magyar kamara egyenesen a királyhoz intézhesse felterjesztéseit, s a rendeleteket az említett pénzügyi főhatóság útján szintén tőle kaphassa meg. Az 1797. szeptember 25-i királyi rendelet megnyugtatta a magyar kamarát, hogy az államigazgatási reform semmilyen változást nem jelent a bécsi udvari kamara és a magyar kamara viszonyában.

145 A birodalmi központi igazgatás 1801. évi következő átszervezése alkalmával, amikor a cseh—osztrák kancelláriát, a bécsi általános kamarát és a legfelsőbb igazságszolgáltatási fórumot egy hatalmas központi hatósággá egyesítették „Vereinigte Hofstelle" néven, megismétlődött az előbbi eset. A magyar kamarának adott 1801. évi utasítás szövegébe csúszott az az intézkedés, hogy a magyar kamara az egyesített udvari hatóságtól érkezett rendeleteket hajtsa végre, s ha valamit maga nem dönthet el, azt javaslatával együtt döntés céljából az egyesített udvari hatóságnak terjessze fel. A magyar kamara ekkor megismételte 1797. szeptemberi óvását és érveit.

146 143 Uo. 219. 144 E 99. Ben. res. 1792. nov. No. 53. 145 E 81. Gremialia. 1797 — 21 — 1, 2, 3. Az 1797. szept. 7-i udvari rendelet másolata, az 1797. szept. 13-i felterjesztés fogalmazványa, az 1797. szept. 25-i udvari rendeletmásolata. H6 E 81. Gremialia. 1801 — 15 — 6. 1801. dec. 22-i felterjesztés fogalmazványa.