Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

VI. rész. 1790—1848

ciós pénztár is komoly összegeket használt fel jövedelmeiből. József nádor 1803ban a sóáralap helyes felhasználására adott javaslatot. E javaslat szerint jövedelmét új utak, új csatornák építésére, a hajózható folyók szabályozására s mocsarak lecsapolására, műszaki személyzet felnevelésére kellene fordítani. Az alap csak az egész ország, illetve az ország nagyobb részének gazdasági érdekeit előmozdító műszaki munkálatokat pénzelhetné.

135 E szép terv végrehajtásának az volt a legfőbb akadálya, hogy a sóáralap nem rendelkezett elegendő anyagi erővel ily nagy munkálatok elvégeztetésére. Az alap évi jövedelme 1790 után 150 000— 200 000,

136 az 1830-as, 40-es években 250 000—300 000 Ft volt.

137 Ezt az összeget 1800 után tényleg túlnyomórészt műszaki munkálatokra, elsősorban folyószabályozásra fordították.

138 Nyilvánvaló azonban, hogy e néhány százezer a folyószabályozás, a hídépítés, az útjavítás, a vízügyi felmérések legszükségesebb kiadásainak fedezésére volt elegendő, s nem pótolta azt a hiányt, amelyet az állami jövedelmek más irányú felhasználása okozott a magyar állam háztartásban. 8. A KAMARA HELYZETE A MAGYARORSZÁGI FEUDALIZMUS UTOLSÓ SZAKASZÁBAN A helytartótanács és a magyar kamara szétválasztását, a magyar kamarát visszaállító 1791. április 12-i királyi rendelet külön nem tért ki a bécsi udvari kamara és a magyar kamara viszonyának a szabályozására. A szűkszavú rendelkezés csupán azt közölte, hogy a magyar kamarai ügyek intézésében az 1780. évi állapotot állítják helyre, és ezzel kapcsolatban a bécsi udvari kamara is átveszi a magyar kancelláriától a magyar kamarai ügyek tárgyalását, ami 1780 előtt hozzá tartozott.

139 A királyi rendelet ezzel tulajdonképp újból kifejezésre juttatta a magyar kamara „közjogi" függetlenségét a bécsi udvari kamarától (independentia), a két hatóság meUérendeltségét (correspondentia), azt a jogi helyzetet, hogy a magyar kamara csupán a király alá van rendelve. Egyben azonban hallgatólagosan megerősítette azt a kialakult gyakorlatot is, hogy a magyar kamarai ügyintézést a király nevében a bécsi udvari kamara irányítja, ellenőrzi, s ezzel „de facto" irányító (ha nem is fölérendelt) udvari hatósága a magyar kamarai pénzügyigazgatásnak. A bécsi udvari kamara és a magyar kamara viszonyában tehát semmi változás sem történt az 1780. előtti állapothoz képest. A magyar rendeknek, ha az országgyűléseken a magyar kamara függetlenségének a kérdését bolygatták, mindig meg lehetett adni azt a választ, hogy a magyar kamara az udvari rendeleteket csak a királytól kapja meg, s őhozzá küldi felterjesztéseit is. (Amennyiben a rendek a magyar kamara e függetlenségével nem elégedtek meg, az udvar — a királyi jogok sérthetetlenségét hangoztatva — mereven elzárkózott 135 József nádor iratai. I. k. 644 skv. 1803. dec. 19-i nádori felterjesztés. A javaslat vázolja a sóáralap történetét és kitér rendeltetésellenes felhasználására is. 136 Sándor Lipót iratai. 533. Zichy Károly országbíró szerint a sóáralap az 1790-es években legkevesebb évi 180 000 Ft-ot tett ki. A rendek 1792. évi kérelme a sóáralappal kapcsolatosan. 137 Országgyűlési tudósítások. IV. k. Bp. 1959. (Szerk.: Barta István) 306, 313. Vita á sóáralapról az 1835. ápr. 12-i ülésen. 138 A sóáralapból történt kiutalásokra a helytartótanács átiratai alpján 1. E 74. Cassalia nevű ügyosztály iratait. 139 E 99. Ben. res. 1791. ápr. No. 122.