Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
V.rész. 1785—1790
elkészíteni, s mindénekelőtt a pest—bécsi és a pest—duklai országút építéséhez kellett volna hozzáfogni. 92 A telepítésre, a földmérésre és adószabályozási munkálatokra fordított tekintélyes összegek nagymértékben csökkentették a magyar kamarai jövedelmek feleslegét, úgyhogy a helytartótanács 1786-ban nem tudta az évente szokásos, 2 millió Ft fölé emelkedő ún. udvari kvótát a bécsi általános kamarai pénztárnak átutalni. Ez a körülmény változást idézett elő a magyar kamarai pénzgazdálkodás számára az örökös tartományokkal szemben addig némi előnyt jelentő kvótarendszerben. A magyar—erdélyi kancellária e fejlemények miatt azt javasolta, hogy a szokásos kvóta helyett egyelőre csak a pénztári felesleget utalják át Bécsbe, s majd akkor, amikor a nagy kiadások a következő években valószínűleg csökkennek, térjenek vissza újból a kvóta-rendszerhez. 93 Az udvari kvóta ügyét 1787. január 17-én az egyesített cseh—osztrák udvari hatóság (a cseh—osztrák kancellária és a bécsi udvari kamara összevonásából keletkezett) és a magyar—erdélyi udvari kancellária közös tanácskozásán is megtárgyalták. Ezen az egyesített udvari hatóság annak a véleményének adott kifejezést, hogy az udvari kvóta bevezetése csak a magyar hatóságok javaslatára történt, s az utóbbi években ez a kvóta amúgy is csak névleges volt, mert azt a felesleget, amely az udvari kvóta befizetésén túl maradt, a magyar kamara pénztára szintén a bécsi általános kamarai pénztár rendelkezésére bocsátotta. Ezért az udvari kvóta fenntartásának a továbbiakban nincs semmi értelme. 94 E vélemény alapján az udvari kvótát 1787-ben valóban megszüntették, s a helytartótanácsnak arra is utasítást adtak, hogy a jövőben a költségvetési javaslat megszerkesztésénél udvari kvóta helyett a bécsi általános kamarai pénztárnak járó pénztári felesleget iktasson a kiadási tételek közé. A költségvetések tanúsítják, hogy e rendelkezés végrehajtása már 1786-tól megtörtónt. Az ún. költségvetési rendszert tehát, amely ellen az 1772. évi kamarai reform előkészítésekor a magyar kamara oly erősen kikelt, a magyar kamarai pénzügyigazgatásnál is bevezették, s ezzel megszűnt a magyar kamarai pénzügyigazgatásnak többnyire csak formai kedvezménye, hogy a birodalmi kiadásokhoz nem a kamarai pénztári felesleggel, hanem előre meghatározott összeggel (udvari kvótával) járuljon hozzá. A pénztári felesleg a költségvetési táblázatok szerint a temesvári és zágrábi pénztár feleslegével együtt 1786-ban kb. 2 millió, 1787-ben 1,5 millió, 1789-ben kb. 2,4 millió Ft volt, tehát csak 1787-ben maradt el az udvari kvóta szokásos összegétől, 1786-ban megközelítette, 1789-ben pedig túl is haladta azt. Megjegyezzük, hogy a kamarai pénztári feleslegen kívül más összegeket is bécsi udvari pénztáraknak kellett átutalni. A postabevétel, a lottóbevétel, a bánsági birtokok becsértéke, a kamarai és országos taksák, a bécsi államadóssági pénztárnak járó egyházi erődítési subsidium, illetve más oda befizetni rendelt összegek szintén idetartoztak. 95 92 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1787 : 4363., Sándor Lipót nádor iratai. 1790—1795. Kiadta Mályusz E. Bp. 1926, 530. 1790. jún. 21-i koronatanács jegyzőkönyve. Szécsen kamaraelnök ismerteti a „Salzauetionsfond" keletkezését. 93 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1786 : 9680. A magyar-erdélyi kancellária átirata az egyesített cseh —osztrák hatóságnak. 9 *Űo. 1787 : 861. Az 1787. jan. 17-i közös tanácskozás jegyzőkönyve. 95 E 122. Cassalia. 1787 — 78-8, 1787 — 131 — 7 jelzetű iratok tartalmazzák a kvóta megszüntetésére vonatkozó rendeleteket. A bécsi pénztáraknak átutalt egyéb összegekre. A 39. Magy. kanc. Acta gen. 1786 : 5060, illetve az idézett költségvetések 7. sz_ mellékletei.
