Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)

IV. rész. 1772—1785

felségelőterjesztésében javasolta II. Józsefnek.

179 A helytartótanácsnak hasonló módon kellett válaszolnia az egyes megyéknek (mint pl. Pest—-Pilis—Solt, Pozsony, Liptó megye további ilyen jellegű tiltakozásaira is.)

180 Az udvar szerint nem volt olyasmiről szó, hogy a tanulmányi alapot fiskalitásnak, tehát királyi jövedelemnek minősítsék. II. József a megyék tiltakozása után, bár eleinte, amint említettük, kétségbe vonta a különáUó tanulmányi alap létjogosultságát az egyéb állami (királyi) jövedelmek meUett, mégis kénytelen volt a tanulmányi alap létezését és önálló rendeltetését elismerni. A tanulmányi alap jövedelmeit e rendelkezések szerint — mint majd látni fogjuk — valóban csak oktatási célokra használták fel. Egyéb állami kiadásokkal, az államadósságokkal a tanulmányi alap csak oly módon került kapcsolatba, hogy tőkéit a kamarai hitelfőpénztár kölcsönvette és felhasználta a kamarai hitelműveleteknél.

181 A volt jezsuita vagyon, illetve a tanulmányi és egyetemi alap kezeléséhez hasonló feladatkört ruháztak 1782-ben a magyar kamarára a gyógyítással vagy tanítással nem foglalkozó, csupán szemlélődő életmódot folytató szerzetesrendek eltörlésekor. A szerzetesrendek vagyonát az állam foglalta le, összeírását, leltározását, átvételét — ugyanúgy mint a jezsuita vagyon esetében — a magyar kamara és a helytartótanács kötelességévé tette. A kamara biztost, pénztári és számvevőségi tisztviselőt küldött az egyes feloszlatott rendházakhoz, akik a helytartótanácsi megbízottal együtt végezték el a vagyonátvétel feladatait. Az átvétel után a feloszlatott szerzetesrendek (ebben az időben a karthauziak, kamalduliak, karmeliták, klarisszák, kapucinusok és ferencesek) vagyontömege a magyar kamara kezelésébe került, a pénzt és az értéktárgyakat a kamarai főpénztárban kellett elhelyezni, ahol ezeket — a tanulmányi alap pénzéhez hasonlóan — a kincstári jövedelmektől elkülönítve kezelték, s külön számadásokat is készítettek róluk. A kamara vette át a megszűnt szerzetesrendek levéltári és könyvtári anyagát is. Az egész vagyontömeg ügyeinek irányítására egy kamarai — helytartótanácsi vegyes bizottságot állítottak fel, a bizottság elnöki tisztét a kamaraelnök vagy akadályoztatása esetén az alelnök viselte. A bizottságnak kellett a volt szerzetesek ellátásával, illetve nyugdíjaival is foglalkoznia.

182 A feloszlatott szerzetesrendek vagyonát II. József egyházi célokra kívánta fordítani, mégpedig a katolikus egyház olyan tevékenységének a támogatására, amelyet elképzelése szerint összhangba kellett állítani az állam nevelésügyi és oktatásügyi célkitűzéseivel. A jozefinista egyházpolitika ennek folytán a lelkészségek rendezésére, az alsópapság számának gyarapítására, falusi papok, iskolamesterek, kántorok támogatására törekedett. Ezekre kívánt ugyanis falun a műveltség terjesztésében, ennek kapcsán a gazdasági kultúra elmélyítésében, 179 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1782 : 501, 879, 953 et A. a helytartótanácshoz ebben az ügyben küldött királyi rendeletek. Az Acta gen. 1782 : 879. sz. aktában található a magyar kancellár február 8-i felségelőterjesztése is. 180 Vö. A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1782 : 1316. jelzetű ügyiratban a helytartótanácsnak küldött rendeletet. 181 Herzog: A hitelfőpénztár. Századok. 1923 — 24, 271. A hitelfőpénztár 1775-ig a magasabb kamatú kamarai adósságokat kizárólag a jezsuita tőke segítségével konvertálta alacsonyabb kamatlábú adósságokká. 182 E 70. Ben. res. 1782. febr. No. 1. (február 4-i királyi rendelet). Vö. Marczali i. m. II. k. Bp. 1885, 130—131. Marczali a szerzetesi vagyon kezelésében nem emeli ki eléggé a magyar kamara szerepét. 15* 227