Nagy István: A Magyar Kamara : 1686–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 3. Budapest, 1971)
IV. rész. 1772—1785
Alsófokú szervek (uradalmak, harmincad- és sóhivatalok). Az 1773-tól 1785-ig terjedő korszakban, elsősorban a magyar kamara alá tartozó terület megnagyobbodása miatt, tovább emelkedett a kamarai uradalmak száma. A kamarai uradalmak az uradalmi alkalmazottak 1781. évi kimutatása szerint a következők voltak: óbudai, visegrádi, bocskói, diósgyőri, nagyváradi, aradi, hradeki, likavai, huszti, palánkai, zombori, peklini, püspökladányi, sóvári, szantovai, tiszaújlaki, tokaji, tarcali, ungvári, regéci, sárospataki uradalmak, a Tiszán-inneni kiváltságos kerület (districtus Cistybiscanus), az eszéki és körösi (Horvátország) selyemtenyészet. 134 A kamara kezelte a királyi család néhány birtokát, így pl. a ráckevei, béllyei és a magyaróvári uradalmakat. 135 A szepesi városok kerületének visszacsatolásával a lublói és podolini uradalom, azonkívül a 16 szepesi mezőváros, 136 a fiumei kerület Magyarországhoz való csatolásával a tengermelléki birtokok (buccarii uradalom, Buccarica, Portó Ré, Zengg, Carlopago stb.) jutottak kamarai igazgatás alá. 137 Hatalmas, összefüggő kincstári birtoktestekkel gyarapodott a magyar kamara kezelésében levő földbirtokvagyon a Bánság visszacsatolásával. A temesi kamarai adminisztráció területén fekvő birtokokat 1783-ban 2 főtiszttartóság, 13 altiszttartóság és 16 számtartóság kezelte. A kamarai adminisztráció alá tartoztak ezenkívül a nagykikindai kiváltságos kerület, Nagybecskerek és Vinga mezővárosa, a mehádiai fürdők, a temesvári kamarai telkek és épületek. 138 A területi növekedés természetesen a harmincadhivatali és a sóhivatali hálózatot is jelentősen kiszélesítette. E mellett a vámjövedelmek növelése céljából 1774-ben újabb rendeltetésű harmincadigazgatási szerveket is felállítottak, mégpedig a lerakóhelyeket (Legstatt) és a harmincadfelügyelőségeket (Inspectorat). A lerakóhelyek a külföldről érkező nagyobb szállítmányok pontos vámolásátvégezték, a külföldi árut a határállomásról ide kellett irányítani. A harmincadfelügyelőségek feladata a forgalom, a határmenti vámhivatalok ellenőrzése, az áruknak a lerakóhelyekre való irányítása volt. Először a lengyel, majd a déli határ mentén került sor ilyen harmincadfelügyelőségek szervezésére. 139 A magyar kamara alá tartozó harmincadhivatalok száma 1781-ben már 80 fölé emelkedett, minden hivatal mellett több fiók is működött. 140 A sóigazgatási hálózat különféle típusú hivatalokat foglalt magába: a máramarosszigeti és a sóvári sóbányahivatalt, nagyobb városokban levő fősóhivatalokat (supremus salis officium), sóraktári hivatalokat (salis depositorium), sóátvevő és szétosztó hivatalokat (salis perceptoratus, salis officium), a sónak kisebb tételekben való eladásával foglalkozó hivatalokat (salis distractoratus). A sóhivatalok száma 1781-ben szintén túlhaladta a 80-at. A fiókhivatalok száma azonban kisebb volt, mint a harmincadszervezetnél. A sógazdálkodási szervezethez, főleg ott, ahol a 134 E 699. Protocolla Commissionum in negotiis salariorum. . . nevű állag lajstrom- és mutatókönyvében fons 8 — 33. terjedő részben vannak felsorolva az uradalmi alkalmazottak. A lajstrom ,, Pensiónale. 1781." címet viseli. 135 E 68. Praes. Erdődy. Extraser. No. 73. uradalmi jövedelmek kimutatása. 136 E 62. Scep. XVI. oppidorum. 1774. okt. No. 513. 137 E 66. Fluminensia. Liber resolutionum regiorum. 1776. aug. 31. 138 A 39. Magyar kanc. Acta gen. 1783 : 1736. 139 E 70. Ben. res. 1774. jún. No. 27. 140 L. a 134. sz. jegyzetnél idézett Pensiónale. 1781. fons. 34.
