Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

hosszú jelentéseket szerkesztettek a lengyel király számára, ami az ügyek elintézését rendkívül meglassította és elnyújtotta. Végül maga Báthory is belátta, hogy a felelősség megosztása 3 helytartó között nem célszerű, 1585 májusában, tehát kétévi szolgálat után, a helytartói tanácsot feloszlatta és Giczy János váradi kapitányt kormányzóvá nevezte ki. Giczy János kormányzósága. Giczy (vagy Ghiczy) János azok közé tartozott, s ilyenek számosan akadtak, akik a zavaros időkben Magyarországról költözködtek át Erdélybe, ahol megtelepedve jeles erdélyi családok alapítói lettek. 1566-ban, Gyula feladásakor, e vár egyik alparancsnoka volt, s a végsőkig védekezni akart. Kapitánya, Kerecsényi László azonban másként határozott, s a tiszántúli részek bástyáját átadta a töröknek, aki még szavát sem tartotta meg, s az elvonulókat gyilkolni és fosztogatni kezdte. Giczy karddal kezében menekült, s a veszélyből megszabadulva a Báthoryak szolgálatába szegődött. Hűséges, megbízható familiárisuk lett, s több sikerrel elvégzett kisebb feladat után 1577-ben a rendkívül fontos váradi kapitányságot bízták reá. Ezt a tisztséget addig maga Báthory Kristóf töltötte be, akit akkor Erdély vajdájává választottak. A család fejének bizalma Váradról szólította Giczyt Erdélybe, hogy a kiskorú vajda gyámságát és az ország kormányát átvegye. Jellemző, hogy Giczy kinevező oklevele nem a kiskorú Báthory Zsigmond nevében szólott, hanem Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem a maga nevében és lengyel kancelláriájában állíttatta ki. A király ez oklevél bevezetésében megemlítette, hogy mióta Erdélyt elhagyta, kétféle kormányformával is megpróbálkozott, de sem a soktagú kormány (gubernatio multorum, azaz a tizenkéttagú tanács), sem a kevéstagú (gubernatio paucorum, azaz a háromtagú helytartói tanács) nem vált be, mert mindkettő ellenkezett az erdélyi szokással, s a közösség javát egyik sem szolgálta. Az erdélyiek maguk kérték, hogy amíg a vajda nagykorú lesz, a kormányzás gondját ne testületre, hanem csak egy férfira bízza, akit erre a feladatra minden tekintetben alkalmasnak talál. E szavak igen jellemzőek az erdélyi rendi dualizmusra, uralkodó és rendek viszonyára Erdélyben. Mindkét kormányforma, a fejedelmi tanács és a helytartók kormánya, sokkal inkább rendi jellegű volt, mint az egy férfiú uralma, amit a rendek kértek. Hiszen nemcsak a tanácsosok, hanem a helytartók is az erdélyi rendiségnek voltak tagjai, akikben társaik inkább bízhattak, mint a magyarországi származású Giczyben, a Báthoryak familiárisából lett váradi kapitányban, aki az erdélyi viszonyokat alaposan még nem is ismerhette. Hogy mégis inkább ezt a megoldást választották, azt bizonyítja, hogy a kormányzás vállalására még éretlenek voltak. Ezen nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy korábban még sohasem nyílt alkalmuk önmaguk kormányzására. Mohács előtt a vajdák, azután János király, Fráter György, I. Ferdinánd vajdái, Izabella és János Zsigmond nevében Csáky Mihály kancellár, majd a Báthoryak, mind Önállóan irányították Erdély sorsát. A fejedelmi tanács tényleges szerepet az államkormányzatban nem játszott, a tanácsosság csak cím volt, nem pedig hatalommal és munkával járó hivatal. Ezek az előzmények teszik érthetővé Erdély további történetét is. Erdélyben minden a fejedelem személyén múlott, mert a rendiségnek nem volt olyan szerve, az országgyűlés sem, amely gyenge'fejedelem mellett is szilárdan kezében tartotta volna a kormányt.