Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Kimondták, hogy ilyen gyűléseket ő felsége területének magyar és erdélyi rendéi ezentúl minden esztendőben tartanak majd. 1 ) Ez a kifejezés: »ő felsége területének (birtokának) magyar és erdélyi rendek jól kifejezi Erdély és a Partium viszonyát nemcsak annak kezdetén (1544-ben), hanem egész fennállása alatt. A kapocs közöttük mindenkor az uralkodó személye maradt, későbbi kifejezést alkalmazva: uniójuk perszonális, nem pedig reális természetű volt. Alkotmányjogilag nem olvadtak egybe, annak ellenére sem, hogy országgyűléseiket közösen tartották. Erdély fejedelme egyben ura volt a magyarországi Részeknek is, ura, de nem fejedelme. Ez a magyarázata annak, hogy a Partium területe mindig attól függött, hogy az erdélyi fejedelmek mennyit tudtak belőle szerződésekre vagy fegyverükre támaszkodva a törökkel és némettel szemben megtartani és megszerezni. Ez a viharvert országrész folytonos alkudozások tárgya és szüntelen harcok színtere volt. Erős fejedelmek idejében, mint Báthory István, Bocskay István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, volt a Partium területe a legnagyobb, ezek olykor még a felsőmagyarországi megyéket is Erdélyhez csatolták. Tanulságos megfigyelni, hogy igen sok erdélyi fejedelem s éppen a leghatalmasabbak, a Báthoryak, Bocskay, a Rákócziak, Partium-beli birtokosok voltak, a fejedelemséget családi birtokukra támaszkodva szerezték meg, így léphettek fel kellő erővel és tekintéllyel az erdélyi rendek előtt. Erdély uraiként azután gátat tudtak vetni a török terjeszkedésének és visszaszoríthatták a Habsburg-igényeket. Mert a Habsburgok, ha ideig-óráig elismerték is Erdély és a Partium különállását, végeredményben sohasem mondtak le egyikről sem. A magyar királyság területi integritásának elve mellett mindvégig kitartottak, s amikor csak tehették*- a gyakorlatban is érvényt szereztek neki. A nyírbátori és szászsebesi egyezmények. Az integer Magyarország gondolatáról Fráter György sem tudott lemondani. Az 1542-i csalódás után szilárd alapokra helyezte János Zsigmond erdélyi uralmát, de amikor úgy látta, hogy a körülmények új lehetőséget nyújtanak, ismét tárgyalni kezdett Ferdinánd embereivel. A tárgyalások az 1549-i nyírbátori és az 1551 -i szászsebesi egyezményekre vezettek, amelyekben János Zsigmond és Izabella különböző kárpótlások fejében lemondtak Erdélyről és a magyarországi részekről. Ferdinánd ezúttal sereget is küldött az átvételre, Castaldo vezérletével, de a török elől nem ez a sereg, hanem a Barát ügyes fellépése mentette meg az erdélyieket. Castaldo azonban félreismerte Fráter György politikáját, azt hitte, hogy a törökkel szemben őszinte s a német sereget tőrbe akarja csalni, mire a Barátot 1551 végén megölette. A század első felének legnagyobb magyar államférfia hiába tette kockára és vesztette életét. Ferdinándnak nem volt elegendő ereje arra, hogy erdélyi uralmát megszilárdítsa. A török egyre terjeszkedett, a hódoltság határai egyre közelebb kerültek Erdélyhez, ahol felülkerekedett az a felfogás, amely a török főhatóságát elismerő János Zsigmond országlásában látta a béke zálogát. 1556-ban anyjával együtt visszahívták és ismét uruknak, királyuknak és fejedelmüknek ismerték el. x ) Singulis annis celebrentur huiusmodi congregaciones generales ómnibus ordinibus dicionis Maiestatis Sue tam Hungaris, quam Transsilvanis... E. O. E. (Szilágyi Sándor: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. I—XXI. Bp. 1875—1898.) I. k. 190. 1.
