Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
járó megrázkódtatásoknak, annyira veszélyes egységes fejlődésére, ha az alsóbb tisztségeknél ugyanez a folyamat indul meg, amely végeredményben az államhatalom atomizálására vezet. Hogy ez bekövetkezzék, azt éppen az örökös fejedelemségek akadályozzák meg, szembeszállva a függetlenségre vágyó alacsonyabb méltóságokkal. Ezt a küzdelmet már új hivatalnokosztályra támaszkodva vívják és teremtik meg az újkor hatalmas államait. Ez a hivatalnokréteg egészen más természetű, mint az örökölhetővé fajult hűbéri hivatalviselés volt, amely az alsóbb fokokon mindenütt csak bomlásra vezetett, építőmunkára azonban alkalmatlannak bizonyult. Az örökös hivatalviselésnek éppen ellentéte a meghatározott időre szóló hivatali megbízás, aminek klasszikus példái a római köztársaság hivatalai, de amire még napjainkban is számos példát találunk. Előnye, hogy az ilyen tisztviselő magántevékenysége élesen különválik hivatalos működésétől, hatásköre pontosan meg van állapítva, minden tettéért felelősségre vonható. Hátránya viszont, hogy nincs ideje arra, hogy hivatalát alaposan megismerje és amikorra tapasztalatait hasznosítani tudná, helyét át kell adnia utódának. Ennek ellenére ez a hivataltípus kitűnően szolgálta hatalmas államok gépezetét, az újkori európai fejlődés azonban ennél is fejlettebb típuson, a hivatásos hivatalviselésen épült fel. Ez a hivatalnoktípus tisztségét élete végéig, vagy legalább addig viseli, amíg munkakészségének hiánytalan birtokában van. Munkájáért rendszeresen megfizetik, élete egyetlen célja a hivatalviselés, amelyre tudatosan és alaposan készül. Az az állam, amelyben a fejlődés erre a fokra jut, a hivatalnokok egész seregét állítja szolgálatába, külön hivatali jogot fejleszt ki, amely pontosan körülírja a tisztviselők kötelességeit és jogait. A fejlődésnek ezen a fokán a munka még sokkal jobban megoszlik, mint akár a hűbéri, akár a meghatározott időre szóló hivatalviselésnél. A tisztviselő egész pályáján mindig ugyanazt a munkát végzi, amelyre tanulmányaival készül és amelynek idővel minden apró # részletét kiismeri. Ezzel természetesen az a veszély jár együtt, hogy elfásul, ellaposodik, elveszti munkaszeretetét, érdeklődését^ minden más iránt, ami nem vág szorosanvett munkakörébe. Ez ellen az egyetlen orvosság, ha munkáját rendesen megfizetik, nem kell állandóan gondokkal küzdenie, hanem módjában áll, hogy szabad idejében emberhez méltó életben nyerje vissza testi és lelki frisseségét, hogy műveltségben kora és társadalmi állása színvonalán tudjon maradni, az összefüggést feladatköre és az élet egyéb vonatkozásai között állandóan elevenen és tudatosan érezze. Ezek a szempontok látszólag már a politika körébe tartoznak, de annak is figyelemmel kell rájuk lennie, aki hivataltörténetet ír, mert sohasem szabad elfelejtenie, hogy nem merev szervekkel, élettelen jogszabályokkal áll szemben, hanem élő emberekkel, akiknek magánélete, társadalmi, gazdasági és szellemi viszonyai mindenkor döntően határozták meg azt is, hogy hivatali életük hogyan folyt le. Aminthogy az egyes hivataltípusok, így a hivatásos hivatalviselés kifejlődése is csak a társadalmi, gazdasági és szellemi korviszonyok ismeretében érthető meg. 1 ) *) E részben a közigazgatás legfontosabb történeti típusait ismertettem Schmoller idézett tanulmánya alapján. Az elméleti típusokra nem térhettem ki, ezekre 1. Jetiinek idézett munkájának harmadik könyvében a tizenhatodik fejezetet.
