Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
megkapták, de hogy a katolikus megújhodás korában tényleges szerephez nem jutottak, szinte bizonyosnak tekinthetjük. 1 ) A tanács hatásköréről viszont a XIX. t.-c. csupán annyit mondott, hogy a magyar ügyeket kizárólagos joggal intézze, címébe azonban belecsúsztattak egy »etiam« szócskát, ami egész értelmét megváltoztatta. Lényeges változást tehát összetételében és államkormányzati jelentőségében a századforduló rendi virágkora sem hozott. Tagjait továbbra is az uralkodó nevezte ki, a rendeknek az a törekvése, hogy az országgyűlés válassza őket, kudarccal végződött. A XVII. század folyamán azután egyre többen megkapták a tanácsosi címet, amiért folyamodni is lehetett. Minden főpap és országbáró természetszerűleg tanácsos volt, rajtuk kívül azonban egész sereg katonai vagy polgári tisztviselő is részesült ebben a kitüntetésben, amellyel az 1687: VIII. t.-c. értelmében együttjárt a főrendiházi tagság. Ez a törvénycikk tetőzte be a jóval Mohács előttre visszanyúló folyamatot, amelynek eredménye a királyi tanács és a főrendiház összeolvadása lett. Amint a tanácsosok száma fokozatosan szaporodott, megkülönböztették a címzeteseket (consiliarius titulatus) a valóságosaktól (c. intimus), akik a magyar tanács munkájában tényleg részt vettek. A tanács a XVII. században. A magyar tanács továbbra is a király, olykor a nádor meghívására gyűlt össze, nem ugyan negyedévenkint, ahogy az 1588 : VIII. t.-c. rendelte., hanem hol sűrűbben, hol ritkábban, amint a szükség kívánta. De nem valamennyi tanácsos jelent meg ilyenkor. Az uralkodó rendszerint nem is hívta valamennyit, de a hívottak sem jöttek mind, hiszen messze laktak, az utazás pedig nagy fáradsággal és költséggel járt. Ha sürgősen kellett határozni, csak a közelben lakók véleményét kérték ki. Aki nem tudott személyesen megjelenni, javaslatát írásban terjesztette elő. A gyűlésen többnyire csak az előre kitűzött kérdéseket tárgyalták, de a tanácsnak jogában állott önálló kezdeményezéssel fordulni az uralkodóhoz. A XVII. században sokkal kevesebb országgyűlést tartottak, mint a XVI. században. Valószínűleg ezzel is összefügg, hogy a magyar tanács jelentősége az előző század utolsó negyedéhez viszonyítva jelentékenyen megnövekedett. A főrendek sem akartak mindent az országgyűlés elé vinni és az uralkodó is szívesebben tárgyalt az egyes tanácsosokkal, mint a hajthatatlan rendekkel. Ha megnézzük, hogy a tanács pl. a század közepén milyen kérdései ben adott véleményt, azt látjuk, hogy olyan ügyekben is meghallgatták, amelyekben Rudolf uralkodása alatt még mellőzöttnek érezte magát. Nemcsak az országgyűlések összehívása és a királyi előterjesztések felöl kérték javaslatát, hanem szava volt a követutasításokban, a béketárgyalásokban, a végvárak gondozásában, a török elleni harcban, a katonai és polgári tisztségek betöltésében, jogi kérdésekben, a szabad királyi városi cím adományozásában, városok és vármegyék különböző sérelmeinek orvoslásában stb. Továbbra is ki volt zárva azonban az úgynevezett vegyes ügyekből, amelyek külön szakhivatalok, a haditanács és az udvari kamara hatáskörébe tartoznak. A katonai sérelmek orvoslása is a haditanács feladata volt, a magyar tanács csak tolmácsolta és pártfogolta a panaszosokat. A nemesi felkelések azonban ki voltak véve a haditanács illetékessége alól. Még kevesebb x ) V. ö. Márk i. h.
