Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
m a letisztázott iratok összehasonlítása és szétküldése ettől kezdve az ő vállára nehezedett. Az ügyiratok számának növekedésével a lajstromozó és a kiadó rangban egyre emelkedett, a XVI. század végén már mindkettőnek két-két segéd állott rendelkezésére, akik valószínűleg az írnokok közül kerültek ki. A kapuson kívül, aki minden bizonnyal a fűtői teendőket is ellátta, néhány szolga egészítette ki az irodai tisztviselők létszámát, akiknek munkáját részletesebben az udvari kamara története lesz hivatva tisztázni. Még sűrűbb homály borítja az udvari kamara két másik tisztviselőjének sorsát: a pénztárosét és a számvevőét. Az 1537-i utasítás szerint a kamara nemcsak irányította az állami jövedelmek kezelőszemélyzetét, hanem ellenőrizte is és egyben központi pénztár is volt. Ezt a két feladatot a kamara kebelén belül két külön tisztviselő, a számvevő és a pénztáros látta el. Idővel azután két pénztáros működött, az egyik a német-római birodalomból, a másik pedig az örökös tartományokból befolyó jövedelmeket kezelte. A pénztáros az 1563-i udvari személyzeti jegyzékben szerepel utoljára, az 1568-i utasítás már nem említi. Valószínű tehát, hogy kivált a kamara keretei közül, tisztsége önállósult, külön hivatallá fejlődött ki, amint maga a kamara is ilyen fejlődés eredményeképen jött létre a század elején a kincstartói méltóságból. Hasonló fejlődésen mehetett keresztül a számvevőség, amelynek története ugyancsak ismeretlen. Az utasítások ugyan mindvégig megemlékeznek róla, feladatát azonban csak nagy általánosságban írják körül. Hatáskörébe tartozott az országos kamarák számadásainak felülvizsgálása, célja azonban ezzel nem az volt, hogy ellenőrizze és mulasztás esetén felelősségre vonja azokat, hanem hogy az egész birodalom pénzügyi helyzetéről áttekintő képet nyerjen, amelynek alapján az udvari kamara legfontosabb feladatának, a tanácsadásnak eleget tehessen. Azt már a részletes kutatás hivatott tisztázni, hogy az országos kamarák a kimutatásokat egyáltalában elkészítették-e, s ha igen, milyen formában és időközökben terjesztették elő. Ugyancsak megvizsgálásra vár a számvevés technikája, valamint az a kérdés, hogy mióta és milyen tisztviselők voltak a számvevő segítségére. Az a körülmény, hogy az 1576 utáni udvari személyzeti jegyzékekaszámvevőt az udvari kamara tisztviselői között nem sorolják fel, valószínűvé teszi azt a feltevést, hogy amikor Rudolf udvari kamarájával Prágába költözött, a számvevést a Bécsben maradt kamara, attól pedig az ú. n. alsóausztriai számvevőség vette át. Ezzel szemben az 1681 -i utasításban újra szerepel a számvevő, az alsóausztriai számvevővel, akinek hivatala valószínűleg ugyancsak az udvari kamara főhatósága alá tartozott. I. Lipót alatt 1680 körül az udvari kamara számvevősége 1 igazgatóból, 2 számvevő tanácsosból és 2 számtisztből állott. Az alsóausztriai számvevőségnél, amely ugyancsak az udvari kamara alá tartozott, 1 számvevő, 5 tanácsos és 16 számtiszt dolgozott. Meg kell végül említeni a kamarai ügyészt (Kammerprokurator), akit az 1681 -i utasítás sorolt fel először az udvari kamara tisztviselői között. Feladata körülbelül megfelelt annak a hatáskörnek, amelyet a magyar királyi jogügyigazgató (causarum regalium director) töltött be, mint a magyar kamara jogtanácsosa. Hogy a magyar jogügyigazgató hatáskörének másik része, amely a mai államügyészi teendőket foglalta magában, mennyiben tartozott - az osztrák kamaraügyészre, ugyancsak az osztrák közigazgatástörténet hivatott tisztázni.
