Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Károly főherceg nevéhez sok fontos intézkedés fűződik a határőrvidék történetében. Üj telepeseket véve fel katonai szolgálatra, ő alapította Károlyvárost, amelyről azután a horvát határőrvidéket nevezni kezdték, míg a vend határőrségnek Várasd lett névadó központja. A főherceg í 590-ben halt meg. Utána egyideig még főhercegek kormányozták a két generalatust, ahogyan a károlyvárosi és varasdi parancsnokságokat 1630 óta hivatalosan is nevezték. Mellettük 1598-ban a Kulpa vidékén Petrinja székhellyel harmadik határőrvidék is települt, anélkül azonban, hogy a XVII. század folyamán generalatussá szervezték volna. A főhercegek alatt különböző rangfokozatokban katonatisztek szolgáltak, élükön a parancsnokokkal. E parancsnokok, amikor a főhercegi kormányzat az 1620-as években megszűnt, közvetlenül a Grácban székelő belsőausztriai haditanács főhatósága alá kerültek, amely kormányszerv, Belső-Ausztria többi központi hivatalával együtt, kezdettől fogva irányító és ellenőrző szerepet töltött be a határőrvidék fölött. A határőrségek katonai alakulataival, kisebb-nagyobb egységeivel, az ezeket vezénylő, továbbá gazdasági ügyeiket intéző tisztek és tisztviselők hatáskörével és működésével nem a közigazgatás-, hanem a hadtörténelem hivatott foglalkozni. A határőröknek azonban nemcsak katonai, hanem polgári szervei is voltak, az ősi kenézi intézmény, amelyet még a Balkánról hoztak magukkal és új lakóhelyükön is megtartottak. Az alsófokú igazságszolgáltatást és közigazgatást ezek a kenézek intézték, a katonai hatóságok ezekbe az ügyekbe, általában a határőrök belső viszonyaiba, nem avatkoztak. Számukra csak az volt a fontos, hogy a megfelelő számú harcos a szükséges fegyverzettel mindenkor harcra készen álljon. Hogy ezek a harcosok magánjogi viszonylatban miként élnek, azzal parancsnokaik nem törődtek. Csak a XVII. század első felében fordult az államhatalom érdeklődése a határőrök polgári szervezete felé. 1630-ból maradt fenn az első szabályrendelet, amelyben az uralkodó befolyását a határőrvidék nem katonai jellegű intézményeire és magánjogi viszonyaira is kiterjesztette. Az önkormányzati elvet, amelyen az ősi Kenézi intézmény alapult, ez a szabályrendelet sem vetette el, megpróbálta kapcsolatba hozni a katonai igazgatással. Minden község évenkint maga választotta a kenézt és melléje 2—3 esküdtet, a választás érvénye azonban a katonai parancsnok jóváhagyásától függött. Több falu úgynevezett kapitányságot vagy vajdaságot alkotott, amelynek élén a főkenéz állott nyolctagú esküdttestülettel. A főkenézt, akit főbírónak (supremus comes) is neveztek, ugyancsak évenkint választották, mégpedig a községek kenézei és esküdtei. Ezt a választást is a katonai parancsnokság erősítette meg. A kenézeknek és a főkenézeknek a melléjük rendelt esküdtekkel az igazságszolgáltatás volt a legelső feladatuk. A bűntett súlyosságától függött, hogy a kenézi, vagy a főkenézi törvényszék ítélkezett az ügyben, avagy pedig a bűnöst átadták a katonai hatóságoknak, hogy azok mondjanak fölötte ítéletet. Az igazságszolgáltatáson kívül a közrendet, a személyi és vagyonbiztonságot is a kenézek és a főkenézek tartották fenn. A katonai igazgatással _ kapcsolatban lajstromot vezettek a 17. életévüket betöltött, s ezzel katonaköteles korba jutott ifjakról, ellenőrizve, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek, jó testi erőben foghassanak fegyvert. Gazdasági feladataik a faluközösség földművelésének és állattartásának irányítására terjedtek ki. Az adóigazgatásban szerepük nem volt, mivel a határőrök sem állami, sem földesúri terheket nem viseltek.