Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
34. §. Mezővárosok. Földesúri főhatóság. A szabad királyi és bányavárosokat elsősorban közjogi helyzetük, országrendiségük különböztette meg a latinul oppidumoknak nevezett mezővárosoktól vagy vásárhelyektől, amelyeket ugyancsak különböző kiváltságaik, főleg gazdaságiak és önkormányzatot biztosítók, emeltek ki a községek sorából. A mezővárosok vagy vásárhelyek önkormányzata azonban, amin közigazgatásuk alapult, általában véve korlátozottabb volt, mint a szabad királyi és bányavárosoké, mértékét az oppidumoknak a földesúri hatalomhoz való viszonya határozta meg. Ez a viszony egyébként nemcsak önkormányzatuk és így közigazgatásuk és igazságszolgáltatásuk alakulására, hanem egész fejlődésükre is döntő hatással volt, gazdasági és társadalmi téren egyaránt érvényesült. A részletkutatás, ha valamikor e városok múltját vizsgálni fogja, valószínűleg aszerint osztályozhatja őket, hogy milyen földesúr főhatósága alatt éltek. Ezen az alapon lehet majd különbséget tenni királyi, valamint egyházi és világi magánföldesúri mezővárosok és vásárhelyek között. Utóbbiak, a világi magánföldesurak, ismét különböztek atekintetben, hogy csak egy, avagy több család, esetleg egész nemesi közbirtokosság rendelkezett fölöttük. Nyilvánvaló, hogy az önkormányzat •ott tudott a legteljesebben kibontakozni, ahol a földesúr a legkevésbbé avatkozott a város életébe. Legkedvezőbb helyzetben ebből a szempontból kétségtelenül a királyi oppidumok voltak. Kecskemét és Nagykőrös pl. már a középkorban eljutottak az önállóságnak arra a fokára, hogy földesúri befolyástól menten választották tisztviselőiket és ítélkeztek nemcsak rendészeti és polgári, hanem büntető ügyekben is. Szabályalkotási jogot is gyakoroltak, úgyhogy az országrendiség kivételével úgyszólván mindent elértek, ami a szabad királyi és bányavárosok kiváltságai közé tartozott. 1 ) Az egyházi magáhföldesurak városai is aránylag gyorsan haladtak előre az önkormányzat felé vezető úton. Cegléden pl., amelyet Erzsébet királyné, Nagy Lajos anyja, 1368-ban az óbudai klarissza apácakolostornak adományozott, az Anjouk alatt még a kolostor fejedelemasszonya által kinevezett gazdatiszt (officialis) volt egyben a község bírája is. A XV. század második negyedétől kezdve már külön személy a gazdatiszt és a bíró, de még mindkettőt a fejedelemasszony nevezte ki, a bíró az ő nevében szolgáltatott igazságot, ítéleteit megerősítés végett elébe terjesztette fel. A tisztviselőválasztás jogát azután Mátyás király halála után nyerte el a város, a XVI. század elején pedig a bírói és tanácsi ítéleteket már nem megerősítés, hanem csak tudomásulvétel végett mutatta be földesurának. 2 ) A világi magánföldesurak nehezebben mondtak le főhatósági joguk gyakorlásáról, városaik önkormányzata a XVI. és XVII. században még erősen korlátozott, bár egyes helyeken az önállóságnak magas fokát el tudták x ) Schwab Mária: Az igazságszolgáltatás fejlődése a török hódoltság idején az -alföldi városokban. Bp. 1939. 6—7, 11.1. 2 ) U. o. 8—10. 1.
