Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
egyszerűen látó mesterek a céh mesterrel, vagy nála nélkül is, a műhelyeket és a munka minőségét ellenőrizték, s ezáltal a céh jó hírét védték. A vásárokon is felügyeltek. Üldözték a kontárokat vagy himpelléreket. A házalók csak úgy árusíthattak, ha áruikat a látómestereknek bemutatták. A szolgáló vagy ifjú mester a céh legfiatalabb tagja volt, aki a céhmester mellett különböző szolgálatokat végzett. Egyes céhekben a fiatalabb mestereknek külön elöljárójuk is volt, a kulcsos mester, mert nála volt a céhláda második kulcsa. Előfordult, hogy az ifjú mesterek külön céhszabályzatot alkottak a maguk részére. Az ő feladatuk volt a temetés és a sírásás. Ahol a céhnek jegyzője (nótárius) volt, ez vezette a jegyzőkönyvet, írta a bizonyítványokat, tanulóleveleket, vándorkönyveket stb. A jegyzői feladatok elvégzésére egyes céhek külön deákot tartottak. A legények dékánját vagy az öreg legényt a legények választották maguk közül, fölöttük, valamint az inasok fölött ítélkezett, rendet tartott közöttük. A kisebb céhekben természetesen mindezeket a tisztségeket nem töltötték be, hanem csak egyet-kettőt közülük, rendszerint csak a céh-, az atya-, a bejáró és a szolgáló mesterséget. A céhszervezet közigazgatási szerepét érdemes lenne külön tanulmányban megvizsgálni. 1 ) Város és vármegye viszonya. Ugyancsak tisztázásra vár a városok és a vármegyék közigazgatási viszonyának kérdése, mégpedig nemcsak a mezővárosokat illetően, amelyek a vármegyei törvényhatóságok keretébe tartoztak, s így a vármegyék főhatósága alatt állottak, hanem a szabad királyi és bányavárosok tekintetében is, amelyek önálló törvényhatóságok voltak ugyan, bizonyos ügyekben a vármegyék mégis rendelkeztek fölöttük, vagy velük együtt. Ilyen volt pl. — hogy, a városokban lakó, de azért egészben vagy részben vármegyei illetőség szerint élő nemesek helyzetéről ne is szóljunk, — a piaci és vásári élelmiszerárak szabályozásának a kérdése. Az árszabályozás hosszú ideig a városok hatáskörébe tartozott, minthogy azonban ez a kérdés nemcsak a városi polgárságot, hanem a városokban mezőgazdasági terményeit értékesítő megyei lakosságot is igen közelről érintette, az 1625. évi 40. tc. a vármegyék feladatául jelölte meg. Ettől kezdve a városi élelmiszerárakat is a vármegyei közgyűlésen szabályozták, a városi tanács kiküldötteinek meghallgatása után. Arról, hogy az árszabályozást meg is tartsák, a városok megfelelő tisztviselői, a vásárbírák gondoskodtak, a megyék legfeljebb időnkint ellenőrizték működésüket. Ami a mezővárosok közigazgatási viszonyát a vármegyékhez illeti, erről alig tudunk valamit. A vármegyei statútumok érvénye a mezővárosokra is kiterjedt, de amellett e városok meglehetős önállósággal rendelkeztek, ha nem is statútumokat, de azokkal majdnem egyenértékű tanácsi határozatokat hoztak, amelyek alapján ügyeiket intézték. Gazdasági és társadalmi viszonyaiktól függött, hogy az önállóságnak milyen fokát tudták kivívni és megtartani egyrészt földesurukkal, másrészt a vármegyével szemben. Város és katonaság viszonya. Sok városban állandóan, másutt csak ideiglenesen, katonaság állomásozott. A katonák külön igazgatás alatt állottak, ennek ismertetése a hadtörténelem feladatai közé tartozik. A polgárság között élvén, elkerülhetetlen l ) A céhekre vonatkozó adatokat Szádeczky Lajos könyvéből vettem: Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon. 2 k. Bp. 1913. 172—205. 1.
