Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
A közgyűlések ideje koronkint és megyénkint váltakozott, etekintetben semmiféle szabályszerűséget sem lehet megállapítani, legfeljebb annyit, hogy akkor tartották őket, amikor arra szükség volt. Ilyenkor a sedria is átalakult közgyűléssé, miként sürgős esetekben a congregations bíráskodott. 1 ) Erdélyben, minthogy ott országgyűlést évenkint legalább egyszer, de sokszor többször is tartottak, s a vármegyék országgyűlési követeit a közgyűlések választották, legalább ugyanannyiszor azokat is össze kellett hívni. Magyarországon a XVI. században sűrűbben voltak országgyűlések, mint a XVII.-ben, lehetséges, hogy ez a körülmény a vármegyei közgyűlések gyakoriságára is éreztette hatását, annál is inkább, mert a közgyűléseknek a követek megválasztásán és utasításán kívül az is elsőrendű feladatuk volt, hogy a törvényeket kihirdessék és végrehajtásukról gondoskodjanak. Ami a közgyűlések időtartamát illeti, még kevesebb törvényszerűségről beszélhetünk. A résztvevők addig maradtak együtt, amíg az elintézésre váró ügyeket letárgyalták, rendkívüli esetekben még előbb eloszlottak. A közgyűléseket a megye székhelyén tartották. Állandó székhelye azonban ebben az időben még a legtöbb megyének nem volt, hanem a főispán vagy az alispán lakóhelyén gyűltek egybe. A háborús viszonyok is éreztették etekintetben hatásukat. A megyék igyekeztek olyan helyen gyűlésezni, ahol a török elől biztonságban érezték magukat. Fülek várában a XVII. században 5—6 vármegye tartotta közgyűléseit. A megyeszékhely meghatározása egyébként a közgyűlés hatáskörébe tartozott. 2 ) Megyei székházat, amelynek építésére az 1514:57. tc. a vármegyéket felhatalmazta, csak ott emeltek, ahol a török veszedelem nem fenyegetvén, állandó megyeszékhely alakult ki. Ilyen helyeken a közgyűléseket a megyeszékházakban tartották, azonkívül ott őrizték a vármegye pecsétjét, levéltárát, pénztárát, zászlóit stb. Kezdetben e székházak várszerűleg megerősített épületek voltak, gondozójukat várnagynak nevezték. A közgyűlést a főispán vagy az alispán hívta össze, Erdélyben, különösen a XVII. század második felében, a főszolgabírák is hirdettek tanácskozást. Itt az az érdekes helyzet alakult ki, hogy minden vármegyének nemcsak két járása és főszolgabírája, hanem ugyanannyi fő- és alispánja is volt. Ez a körülmény azonban a közgyűlésekre csak annyiban éreztette hatását, hogy akármelyik főtiszt meghirdethette őket és — sokszor egymást váltogatva — elnökölhetett rajtuk. Annak nincs nyoma, hogy a járások különkülön közgyűlést tartottak volna. Elnökölni a közgyűlésen rendszerint az szokott, aki összehívta, vagy akit az összehívás joga megilletett. A tanácskozások nyilvánosak voltak, a határozathozatalban azonban természetesen csak a közgyűlési tagok vehettek részt. A tárgyalások menetéről, az ügyintézés részleteiről vajmi keveset tudunk. A döntést szótöbbség alapján hozták, a szavazásra jogosultak nagy tömegét tekintve azonban nem valószínű, hogy az újkori kormányhatóságok mintájára minden egyes közgyűlési tag véleményét kikérték, meghallgatták és figyelembe vették volna. Inkább feltehető, hogy az elnök előterjesztése alapján közfelkiáltással határoztak. A döntésnek ez a módja *) Osváth-nak azt a megállapítását, hogy a XVI. században kéthetenkint vagy havonkint, a XVII. században pedig negyedévenkint voltak vármegyei közgyűlések, kétkedéssel kell fogadnunk, hacsak a sedriákat is közgyűléseknek nem számítjuk. (I. m. 88—99. 1.) 2 ) 1536 : 37. tc.
