Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
azaz igazságszolgáltatási hatóságot is gyakorolt. A bányászott és kemencékben feldolgozott vasat árusította, amellett a gazdaságot vezette. Mellette egy számtartó működött, felettese a fejedelmi udvarbíró (praefectus) volt, számadásait a fejedelmi számvevő (exactor) vizsgálta fölül. 1 ) Hasonló módon igazgatták a többi fejedelmi, illetve kincstári bányát és kohót. A nagyszebeni kamara. Erdélyben a fejedelmet ugyanazok a bányafelségjogok illették meg, mint a magyar királyt, e jogok alapján élvezett jövedelmek, valamint azok kezelése tekintetében sem különbözött az anyaországtól. Az erdélyi nemesércbányászat különleges földrajzi adottságai következtében azonban az erdélyi vagy nagyszebeni bányakamara XVI. és XVII. századi fejlődése más irányban haladt, mint a magyarországi, helyesebben alsómagyarországi bányakamaráé. Minthogy Erdély arany- és ezüstbányái — a XVI. század közepén Abrudbánya, Kisbánya, Kőrösbánya, Offenbánya és Radna voltak a legnevezetesebb arany- és ezüstlelőhelyek — nem egy helyen feküdtek, továbbá mivel legnagyobbrészt és legtöbbször nem kincstári, hanem magánföldesúri kézen voltak, valamint annak következtében, hogy az erdélyi arany túlnyomó többségét nem bányászták, hanem az egész országrész területén mindenfelé mosták, a bányafelségjog alapján élvezett különböző jövedelmek közül nem a bányászat hasznán, nem is az urburán, hanem a nemesércmonopóliumon, főleg az aranybeváltáson volt a hangsúly. Emellett a pénzverés is háttérbe szorult, minthogy ezüstöt aránylag keveset bányásztak, márpedig a pénzverés elsősorban mindenütt az ezüst feldolgozása révén jövedelmezett. Ez a különleges helyzet a nagyszebeni kamara szervezetére és működésére is éreztette hatását. Ez a kamara nem bányaigazgatással foglalkozott, hanem elsősorban az arany beváltásával és finomításával, azután pedig, de már csak másodsorban, pénzveréssel. Kitűnik ez I. Ferdinánd király Erdélybe küldött biztosaínak, Bornemissza Pál veszprémi püspöknek és Werner György magyar kamarai tanácsosnak 1552-i jelentéséből is. 2 ) Ők aranycementező- és váltókamarának (camera cementationis et campsionis auri) nevezték a nagyszebeni hivatalt, amikor hosszas tanácskozások és tárgyalások után ügy döntöttek, hogy az uralkodó azt saját kezelésben tartsa fenn, ne pedig bérbeadja. A kérdés eldöntése nem volt könnyű. A kialakult gyakorlat már II. Ulászló kora óta az volt, hogy az uralkodó a nagyszebeni kamarát évi 4—5000 forintért bérbeadta. Rendszerint valamelyik gazdag nagyszebeni polgár volt a bérlő, aki megfelelő forgótőkével rendelkezett. II. Ulászló csak egy ízben próbálta meg, hogy saját kamarását, Kistarcsay Jánost, állította a nagyszebeni kamara élére, vállalkozása azonban kudarccal végződött. Zápolyai János a bérletrendszer mellett foglalt állást, csak akkor vette saját kezelésbe és vitte Kolozsvárra a kamarát, amikor a nagyszebeni szászok nem őt, hanem I. Ferdinándot ismerték el királyuknak. Az ő idejében Pempflinger Márk nagyszebeni ispán volt a legnevezetesebb bérlő, aki Radnabányát is megkapta. 3 ) Fráter György, aki pedig kiváló pénzügyi szakembernek bizonyult, x ) Bíró Sámuel csíki vashámoros 1694-i utasítását 1. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1899, 72—76. 1. 2 ) A jelentést kiadta Engel i. m. 49. rész, 2. és 3. kötet. 3 ) Radnabánya eladományozását l. Schmidt i. m. I. k. 108. I., a nagyszebeni cementezőmű bérbeadását u. o. 112. 1., 1533-ban, illetve 1534-ben.
