Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
tartó. Öten-öten képviselték a német birodalmat és Alsóausztriát, kettenketten Tirolt és az előausztriai területeket. Az udvari tanács hatásköre ugyanis a Habsburgok valamennyi birtokára kiterjedt, a fejedelem központi hatalmát személyesítette meg. Az eléje terjesztett ügyekben testületileg, mint kollégium, szótöbbséggel foglalt állást és véleményét végső döntésre az uralkodó elé terjesztette, akinek nevében határozatait hozta. Belső életének egyes részleteit egyébként még homály borítja, amelyet az osztrák hivataltörténet hivatott eloszlatni. Erre azonban csak akkor gondolhat, ha nemcsak az utasításokat veszi figyelembe, hanem a hivatal működése folyamán keletkezett és fennmaradt iratokat is vizsgálata körébe vonja. Hogy az utasítások és szervezeti szabályok szövegéből milyen homályos, zavaros, gyakran hamis kép bontakozik ki, azt az udvari tanács története is bizonyítja. 1 ) Az I. Miksa halála (1519) után felbomlott központi hatóságot I. Ferdinánd a rendek kívánságára 1526 végén új életre keltette. Tagjait azonban már a rendektől függetlenül nevezte ki és közéjük új országainak, Csehországnak és Magyarországnak képviselőit is meghívta. Az 1527. január 1-én kelt udvari szabályrendelet az udvari főméltóságokon, udvarmesteren, marsaiion és kancelláron kívül 19 udvari tanácsosról emlékezett meg: 1 birodalmiról, 5 alsó-, 3 felsőausztriairól, 1 württembergiről, 5 csehről, 2 magyarról és végül 2 polgári származású jogi doktorról. Az 1537. január 1-én kiadottban csehekről és magyarokról már nincsen szó, ez a szabályzat csak 4 birodalmi és 7 ausztriai udvari tanácsosról rendelkezett, nem tekintve természetesen azokat, akik hivataluknál fogva vettek részt az üléseken s fenntartva a jogot az uralkodó számára, hogy tetszése szerint másokat is meghívhasson. Az udvari tanács tehát továbbra is rugalmas keretű testület maradt, tagjainak száma, hol csökkent, hol növekedett, aszerint, hogy az uralkodó bizalmát többen, vagy kevesebben élvezték. Az elnöki székben I. Miksa idejében még az udvarmester ült, akit I. Ferdinánd alatt rövid időre a kancellár váltott fel, 1528-tól kezdve pedig a marsall követett. Amikor azonban az uralkodó is megjelent az ülésen, a tárgyalást személyesen vezette. 1559-ben azután az elnöki tisztség különvált a marsalli méltóságtól és az elnök jogot nyert rá, hogy távolléte idejére a tanácsosok közül helyettest jelöljön ki. A tanácsosok között eleinte az osztrák tartománybeliek voltak túlsúlyban a birodalmiakkal szemben. A birodalomban ugyanis hosszabbrövidebb megszakításokkal működött a kamarai törvényszék (Reichskammergericht), az 1550-es években pedig külön császári udvari tanács is ülésezett. A császárság területén folytatott pörök közül tehát nem mind került utolsó fokon az udvari tanács elé. Az osztrák tartományokban ezzel szemben egyedül képviselte az uralkodó legfelső törvénykezési hatalmát. Az arány azután a XVI. század folyamán fokozatosan a birodalom javára változott. A tanács hatásköre ugyan még a XVII. század közepéig kiterjedt a Habsburg-ház mindegyik német és osztrák tartományára, ez utóbbiak *) I. Miksa és I. Ferdinánd korára legbővebb Rosenthal, Eduard : Die Behördenorganisation Kaiser Ferdinands I. Archiv für österreichische Geschichte. 49. Bd., 1887. 55—79.11. Eredményeit módosította és az udvari tanács történetét a XVII. század közepéig vázolta Fellner, Thomas —Kretschmayr, Heinrich : Die österreichische Zentralverwaltung. I. Abt. 1. Bd. Wien, 1907. 218—233. II.
