Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
főbiztost dési Széki Mártont állította, alája 6 biztost rendelt, akik a székelyek és a magyar megyék által adott szekerekre ügyeltek. A szászok szekereire a szebeni királybíró viselt gondot. A rendek nem elégedtek meg a központi biztosi szervezet felállításával, hanem a magyar megyékbe még külön biztosokat is kiküldtek, hogy a megyei tisztikarnak az adó kivetésében és behajtásában segédkezzenek. A székelyekhez és a szászokhoz azért nem küldtek ki biztosokat, mert rájuk az adót nem kapuszám szerint, hanem egy összegben vetették ki. 1 ) Ezekben az években olyan sűrűn kellett adót megajánlani, hogy az országgyűlés összehívására minden egyes esetben nem is jutott idő. Az országgyűlés úgynevezett deputatusokat küldött ki a fejedelem mellé, akiknek jogában állott, hogy uruk hozzájárulásával adót is megszavazhassanak. Ezzel a jogukkal gyakran éltek is. Még ugyancsak 1688-ban, amikor Caraffának zabra és szénára volt szüksége, az új adót a magyar megyékre és a szász székekre vetették ki. A székelyek ezúttal mentesültek a teher alól. A kívánt takarmányt 4 helyre kellett beszállítani: Dévára, Fehérvárra és a Barcaságra zabot, Kolozsvárra pedig zabot és szénát. A deputatusok pontosan kijelölték, hogy melyik megye és melyik szék hova és mennyit tartozik szállítani. Kijelölték az adókezelő szervezetet is. Élén egy biztos állott, alatta Déván egy, Fejérvárott kettő, a Barcaságon egy, Kolozsvárott pedig három perceptor működött, akik a befolyó gabonát átvették és továbbadták a hadsereg élelmezőtisztjeinek. Tehát biztosi munkát végeztek, ha a deputatusok nem is biztosoknak, hanem a régi kifejezéssel pénztárnokoknak nevezték őket. A deputatusok a magyar megyék adókezelőit (administratoroknak mondották őket) ugyancsak kijelölték, a szász székekben pedig a széki tisztviselőkre hagyták a kivetés és behajtás fáradságos munkáját. 2 ) Amikor azonban nemcsak a magyar megyék, hanem a szász székek is hátralékban maradtak, a deputatusok a szászok közé is biztosokat küldtek ki a hátralékok behajtására és a hanyagnak bizonyult tisztviselők megbüntetésére. 3 ) A természetbeni adózásnak a biztosi szervezet kiépülésével kapcsolatban két következménye lett: a pénztárnokok beolvadtak a biztosi hivatal kereteibe, amely az állami adóigazgatást a megyékre és a székekre is kiterjesztette. Tanulságosan mutatják az új helyzetet az 1689-i országgyűlés adóügyi határozatai. Ez az országgyűlés hatféle adót szavazott meg, minden kapura 200 forintot, 3 mázsa húst, 10 köböl zabot, 10 köböl búzát, 17 mérő bort és 3 szekér szénát vetve ki. A török hódoltság területén lévő kapukra ennek az adónak kb. a felét rótták. A rovatlan, azaz még Össze nem írt személyek közül tizenketten fizették az egy kapura eső mennyiséget, az egy-házi, azaz egytelkes nemesek közül pedig Désen huszonötén, Déván, Fejérvárott, Vincén, Borbereken, Tordán, Enyeden, Hátszegen és Tövisen húszan, egyebütt pedig tizenhatan. A magyar megyék és a szász székek kapuszáma a következő volt (nem számítva a hódoltsági kapukat): >) U. o. 415—417. I. *) E. O. E. XX. k. 139—143. 1. •) U. o. 146—148. I.
