Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
gondját a lakosságra ruházta, amivel tulajdonképen új, mégpedig igen terhes adót vetett ki a népre, A rendek 1629-ben inkább külön rendkívüli adót szavaztak meg a fejedelem katonáinak fizetésére, hogy így az úgynevezett quártérok, azaz elszállásolások megszűnjenek. 1 ) Ezt azonban csak 1630-ban Bethlen halála után tudták elérni, amikor törvénybe iktatták, hogy »elveszszen még neve is az quártérnak«, »mely annak előtte nem volt, most is nem tolerálhatjuk.« »Ennek utána az szokatlan terehviseléssel ne bántassunk és soha többé az katonák jószágunkban ne lakjanak, se pedig városokon. 2 ) Magyarországon ezzel az adórendszerrel csak a XVII. század utolsó harmadában találkozunk, amikor idegen seregek özönlötték el az országot. A XVIII. században pedig, amikor az állandó hadsereget felállították és központi kaszárnyák híján Bethlen elgondolásának megfelelően a polgári lakosságnál szállásolták el, az ellátás költségeit a rendes hadiadóba beszámították. Az elszámolás bonyolult művelete a megyei és városi hatóságokon és a hadbiztosságon kívül külön hivatalszervezetet foglalkoztatott, az úgynevezett tartományi biztosságot, amelynek az volt a hivatása, hogy a polgári lakosság * érdekét képviselje és védelmezze. Hasonló szervezetnek nyomaival Erdélyben először a XVII. század utolsó harmadában találkozunk, amikor ez a keleti országrész újra állandó harcok szintere lett, német és török seregek egymást váltva vonultak rajta keresztül, barát és ellenség ellátásáról egyaránt a föld népének kellett gondoskodnia. A XVI. században és a XVII. század két első harmadában, akárcsak Magyarországon, Erdélyben is a várak őrsége jelentette az állandó katonaságot. Ellátásukról itt is a várbirtokok gondoskodtak, javításukra pedig ingyen munkát, labor gratuitust szavaztak meg az országgyűlések, amit a jobbágyság pénzben váltott meg s a rendes hadiadóval együtt fizetett. Kezelése tehát nem igényelt külön személyzetet, a hadiadóval együtt vetették ki, hajtották be és használták fel. A XVII. század második felének zavarai. A XVI. század végén Báthory Zsigmond fejedelemsége alatt átszenvedett napok újra elkövetkeztek Erdély életében, még súlyosabb terhekkel, II. Rákóczi György lengyelországi kalandja után, amikor a porta azt kívánta az erdélyiektől, hogy a kegyvesztett fejedelem helyett másvalakit válasszanak, ők azonban az intéseket és parancsolatokat »csak siketségre vették« mindaddig, míg »számlálhatatlan hadai az hatalmas császárnak szegény hazánknak rontására elérkezének, kik miatt szegény hazánk lángoló tűzben lévén, különben az pusztító ellenség nyakunkról el nem vétetek, hanem megfizethetetlen summa vettetek reánk az fővezértől, az hatalmas császár hadaira való költségeiért^ — olvassuk az 1658-ban, immár Barcsay Ákos uralkodása alatt hozott törvények indokolásában. Hogy ennek a nagy hadisarcnak legalább egy részét megfizethessék, a rendes hadiadón kívül, amit a jobbágyság fizetett, a rendeknek kellett súlyos rendkívüli adót magukra vállalniok. Ez adó alól senkit sem mentettek fel, az összes papok is fizették. Ha valaki nem tudott fizetni, más valakinek kellett a pénzt kölcsönöznie, minek fejében az adós jószágát zálogba vehette és hasznát élvezhette mindaddig, amíg az tartozását ki nem egyenlítette. Az adó kivetését és behajtását az országgyűlés a megyei alispánokra és főbírákra, a széki királybírákra és esküdtekre, E. O. E. VIII. k. 495. 1. 2 ) E. O. E. IX. k. 88. I.
