Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
nyivel a kincstár megelégedhetett volna, különösen amikor a székely nemesek jobbágyaikat azon a címen, hogy nincs saját jószáguk, mentesíteni kezdték. 1 ) A fejlődés, amelynek részleteit ma még nem ismerjük, odavezetett, hogy a székely adózás a szász, illetve a magyar mintájára alakult át. Kezdetben — úgy látszik —a szászok mintájára egy összegben vállalták az adót, így 1557-ben 5000 forintot,-vagyis ugyanannyit, mint a szászok. 8 ) Az adót valószínűleg a széki tisztviselők vetették ki és hajtották be. Az 1560-iki országgyűlés azonban már úgy rendelkezett, hogy a székelyek is kapunkint adózzanak. s ) Feltehetjük, hogy ettől kezdve a székely adóigazgatás a magyarhoz igazodott, s ugyancsak a rendi dualizmus hullámzását tükrözte. Taxás városok. Az adónak nem kapuszám szerinti, hanem egy összegben való fizetése Magyarországon a szabad királyi városok kiváltságai közé tartozott. Erdélyben a szászokat s egyideig a székelyeket kivéve csak Kolozsvár élvezte ezt a kiváltságot, adóját (census) évi meghatározott összegben fizette. 4 ) Az adóztatásnak ez a módja nemcsak az illető városra jelentett könnyebbséget, hanem a fejedelmi kincstárra is, amely ilyképen előre és biztosan tudhatta, hogy milyen jövedelemre számíthat. Lehetséges, sőt valószínű, hogy az így - kivetett adó alatta maradt annak az összegnek, amely a kapuk pontos összeírásán alapuló lelkiismeretes behajtás eredményeképen befolyt volná, de az Összeírásnál és a behajtásnál mindig tág tere nyilt a visszaéléseknek, a fejedelem, minthogy megfelelő hivatali szervezettel, amilyenek a magyarországi kamarák voltak, nem rendelkezett, a rendi szerveket kényszerült igénybevenni, amelyekben természetszerűleg sohasem bízhatott. Ez a körülmény, a fejedelmi pénzügyigazgatás hivatali szervezetének hiányossága magyarázza meg azt a sajátos erdélyi adórendszert, amelynek kibontakozását az 1590-es években figyelhetjük meg, mégpedig nemcsak a szűkebb Erdély, lianem a Partium területén is, hogy tudniillik Kolozsvár mintájára egyre több kisebb várost is rovatlanul hagytak, azaz a kapuk számától függetr lenül egy összegben vetették ki rájuk az adót. Az adónak ezt a nemét a magyarországi szabad királyi városok adójához hasonlóan taxának nevezték, az így adózó városokat pedig taxás városoknak mondották. Az országgyűléseken minden egyes taxás városra külön-külön kivetették az adót, amelynek szétosztása a lakosság között, behajtása és beszolgáltatása a fejedelmi kincstárba a városi elöljáróság kötelessége volt. Az adónak bizonyos városokra egy összegben való kivetésével először az 1593-iki fehérvári országgyűlés végzései között találkozunk. Ekkor Erdélyben Kolozsvárra, Tordára, Désre, Székelyvásárhelyre és Enyedre, a Partiumban pedig a bányavárosokra: Nagy-, Felső-, Kőrös-, Abrug-, Offen- és Zalatna-bányára vetettek ki meghatározott összegeket. 5 ) A következő évben, valószínűleg az 1593-iki tapasztalatok alapján, a taxás városok száma 11-ről 24-re emelkedett. x ) i. m. IV. k. 40—41. l. *) E. O. E. II. k. 73. 1. s ) E. O. E. II. k. 174—175. I. *) Engel i. m. IV. k. 12. I. 6 ) E. 0. E. III. k. 422-423. I.
