Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
ságukat is, hogy a fejedelemasszony, ha majd az ország kormányát átveszi, a kormányzó és a tanács »tetszéséből«, azaz hozzájárulásával »válasszon«, azaz nevezzen ki egy kincstartót, akinek majd ugyancsak a kormányzó és a tanács »tetszéséből« adjon utasítást az ország jövedelmeinek felhasználására nézve. 1 ) Brandenburgi Katalint Erdély rendéi Bethlen kívánságára fejedelmükké választották ugyan, de biztosítékot kívántak arra nézve, hogy az idegenszármazású fejedelemasszony nem fog Izabella módjára uralkodni. A választási feltételekbe ezért belefoglalták, hogy a kormányzó és a tanács tudomása és hozzájárulása nélkül semmit sem tehet, a tanácsba idegeneket nem vehet be, ilyeneket tisztviselőkké sem nevezhet ki. A kormányzó esetleges halála után a kormányzói tisztséget egy hónapon belül 2 ) köteles betölteni. Valószínű, hogy a rendi követelések megfogalmazója maga a kormányzó, Bethlen István volt, aki ilyen módon a rendekre támaszkodva igyekezett a maga hatalmát és az egész ország érdekét testvére halála esetére is biztosítani. A kincstartóságnak ez a Bethlen István-féle fogalmazása már nem volt teljesen azonos a Bethlen Gábor-féle elgondolással és gyakorlattal. A kormányzó, minthogy a fejedelemasszonnyal szemben a rendekre kívánt támaszkodni, a,kincstartói méltóságot is rendi befolyás alá igyekezett vonni. A Brandenburgi Katalin elé terjesztett választási feltételekben szereplő kincstartó már nem annyira fejedelmi, mint inkább országos, azaz rendi hivatalnok. Ez a magyarázata annak, hogy Bethlen Gábor 1628 novemberében bekövetkezett halála után a fejedelemasszony eleget tett ugyan a választási feltételnek és kinevezte a kincstartót, de csak az országos, azaz a rendi hozzájárulástői függő rendkívüli jövedelmek kezelését bízta reá, míg magánjövedelmei, azaz a rendes fejedelmi jövedelmek kezelésével külön igazgatót, praefectust bízott meg. 3 ) A rendek ez ellen természetesen élénken tiltakoztak. Országos gyűléseiken ismételten törvénybe foglalták, hogy »absolutus praefectust Felséged ne tartson«, «minden privatus jövedelmeit is mind Erdélyben és Magyarországban közre bocsátván, thesaurarius uram kezébe szolgáltatni és adminisztráltatni engedje Ő Felsége kegyelmesen«. 4 ) Tanulságos párhuzamba állítani a rendiség törekvéseit Magyarországon és Erdélyben a kincstartósággal kapcsolatban. Magyarországon a kincstartó Mohács előtt királyi tisztviselő volt, de Mohács után, amikor helyét a királyi kamarák foglalták el, a rendi kívánságokban — mert a kincstartói állás betöltésére a gyakorlatban nem került sor — tisztán rendi, azaz országos tisztséggé alakult át, amelynek viselőjére a rendek az országos, azaz az országgyűlés által megszavazott jövedelmek kezelését akarták bízni. A királynak azt a jogát, hogy magánjövedelmeit tetszése szerint kezeltesse, sohasem vonták kétségbe. Erdélyben azonban a fejedelem magán- és országos jövedelmei még szorosabb kapcsolatban voltak, mint Magyarországon. Erdély rendéi nem is gondoltak arra, hogy e kétféle jövedelmeket szétválasszák, annyira nyilvánvaló volt ennek lehetetlensége. Amikor, s ez igen ritka eset volt, befolyást nyertek az államkormányzatra, nem szerveztek a fejedelmi kincstartóval szemben külön rendi tisztséget, mint ahogy Magyarországon a királyi !) E. 0. E. VIII. k. 314. 1. 2 ) E. O. E. VIII. k. 313—314. 1. A választási feltételeket azután törvénybe foglalták. E. 0. E. IX. k. 81—82., 112—115. 1. 8 ) Thesaurarius és praefectus párhuzamos szerepére 1. E. O. E. IX. k. 74. I. 4 ) E. O. E. IX. k. 81—«2., 85., 91., 114. 1.
