Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Huet Albert és Renner János képviselte a tanácsban, amelynek tehát nem 12, hanem csak 8 tanácsosa lett. Erasmus nevű titkára valószínűleg Prágából jött le Erdélybe, hogy a hivatalszerű ügyintézést meghonosítsa, amint azt Molart és Burghausen annakidején ajánlották. A székelyeket csakugyan nem érdemesítették rá, hogy képviselőiknek helyet adjanak az új kormányszervben. Szervezeti utasítás, amely e hatóság munkarendjét meghatározta volna, nem készült, legalábbis nem maradt korunkra. Utasítást a három német tanácsos, mint királyi biztos kapott. Érdekes megfigyelni, hogy kiadványaikban őfelsége biztosainak és az erdélyi tartományi kormány tanácsosainak nevezik magukat: sacratissimae caesareae regiaeque maiestatis commissarii ac excelsi regiminis provinciáé Transsilvanicae consiliarii. 1 ) Ez a következetesen használt cím arra enged következtetni, hogy a kormánytanács sajátságos átmeneti hatóság volt a királyi bizottságok és az örökös tartományok kormányhatóságai között. Valószínű, hogy ha működése állandósul, átalakult volna tiszta kormányzósággá. Kezdetben azonban tagjainak egy része s éppen a legjelentékenyebbek, Kraussenegh, Hoffmann és Imhof inkább ideiglenes megbizatású uralkodói biztosok voltak s tanácsosoknak Capreolot, valamint az erdélyi magyarokat és szászokat tekinthetjük, akiknek bevonása a fejedelmi bizottságba e hatóság alkotmányos jellegét volt hivatva megadni. Közigazgatástörténeti szemmel nézve ezt a sajátságos bizottságtanácsot, az újkori hivatalokat leginkább jellemző vonásokat, az állandóságot és a testületi ügyintézést megtaláljuk nála. Székhelye Kolozsvár volt, ismert kiadmányai mind itt keltek. Hatáskörét közelebbről nem ismerjük, de feltehetjük, hogy az államélet valamennyi ágára kiterjedt. Különös gondot fordított a pénzügyigazgatásra, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a három királyi biztos egyben az 1604-ben felállított erdélyi kamarának is vezető tisztviselője volt. Rudolf erdélyi kamarája. A Habsburgok központi kormánya mindenkor nagy súlyt helyezett a korszerű pénzügyigazgatásra. Amikor Erdélyt megszervezték, a fejedelmi jövedelmek minél célszerűbb kezelését tekintették a legfontosabb feladatnak. Láttuk ezt Fráter György halála után, I. Ferdinánd idejében s ugyanezt figyelhetjük meg, amikor Báthory Zsigmond lemondása után Erdély rövid időre újra Habsburg-uralom alá került. 1603 március 1-én, Molart és Burghausen küldetése idején, a nagyszebeni Renner Jánost kinevezték az összes erdélyi királyi jövedelmek igazgatójává és felügyelőjévé 2 ) (administrator et supremus inspector). Ezzel megtették ez első lépést a kamarai igazgatás felé, amit Felsőmagyarországon is az administratori rendszer vezetett be. A kamarai pénzügyigazgatás előnyei minden más megoldással szemben, a Magyarországon működő két kamara, a pozsonyi és a szepesi eredményei révén, ekkor már nyilvánvalók voltak. Érthető tehát, hogy amikor Erdély Báthory Zsigmond utolsó visszalépése után ismét a magyar király főhatósága alá került s valószínűnek látszott, hogy állandóan ott fog maradni, az uralkodó tanácsosai elejtették az I. Ferdinánd-korabeli megoldásnak, !) E. O. E. V. k. 285. 1. 2 ) E. O. E. V. k. 47. 1.
