Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
remélhették, hogy befolyásukat a szászok javára fogják majd az udvarban érvényesíteni. Ezek között találjuk első helyen a kancellárnak, Csáky Mihálynak a nevét, majd 3 tanácsosét, Báthory Andrásét, Szalánczy Jánosét és Báthory Kristófét, azután 3 urét, akik nem viselték a tanácsosi címet, Majláth Gáborét, Nisowsky Szaniszlóét és Báthcry Istvánét, végül 3 kancelláriai Írnokét. 1 ) A 3 tanácsos minden bizonnyal tagja volt a királyi tanácsnak, akár országgyűlési választás, akár fejedelmi kinevezés révén. Rajtuk kívül több tagja is volt e tanácsnak, legalábbis semmi nyoma sincsen annak, hogy János Zsigmond az 1558-ban megállapított tizenkettős létszámot csökkentette volna, ezek azonban vagy azért nem voltak ott a kíséretben, mert valamilyen állami vagy egyéni feladat máshová szólította őket, vagy pedig azért, mert uruk bizalmát nem élvezték. Helyüket az a 3 úr töltötte be, aki forma szerint ugyan nem volt tanácsos, de jelenlétük a kíséretben, valamint megajándékozásuk az okosan számító szászok részéről nyilvánvalóvá teszi, hogy befolyásuk a fejedelemre semmivel sem volt kisebb a tényleges tanácsosokénál, esetleg felül is múlta azt. Ebben a tényben nem kell valami erdélyi jellegzetességet látnunk, gyakori jelenség volt ez a magyar királyi tanácsnál is, sőt az újkori kormányhatóságnak szánt helytartói kormánytanács ülésein is megjelenhettek I. Ferdinánd korában olyanok, akik nem tartoztak e hivatal kinevezett tanácsosai közé. A Nagyszebenben megjelenő erdélyi királyi, illetve fejedelmi tanács jellege még középkori, nincs helyhez kötve, a fejedelmet mindenhova követi, keretei nem merevek, egyes tagjai távolvannak, szerephez jutnak viszont névleg nem tanácsosok is. Valószínű, hogy e tanács rendszeresen nem ülésezik, a felmerülő kérdéseket nem együttesen tárgyalják meg .és nem szótöbbséggel döntik el, hanem az uralkodó egyenkint kérdezi meg azokat, akikben megbízik s azután Önállóan határoz, esetleg akaratnélküli báb valamelyik erősegyéniségű udvari embere kezében. A fejedelmi kancellária. János Zsigmond fejedelemsége, illetve királysága idején az utóbbi történt, Izabella halála után Csáky Mihály, a kancellár vette kezébe a kormányt. Befolyását elsősorban személyes képességeinek köszönhette, nem pedig hivatalának, kancellársága alatt azonban a fejedelmi kancelláriát olyan jelentőségre emelte, hogy ettől kezdve ez a hivatal önmagában is súlyt adott viselőjének, utódai, az erdélyi kancellárok, mindenkor döntő szerepet játszottak a fejedelemség sorsának alakításában. Az erdélyi fejedelmi kancellária a vajdai kancelláriából fejlődött ki. A mohácselőtti vajdai kancelláriát a vajda titkára (secretarius) és ítélőmestere (pronotarius) vezette, alattuk jegyzőknek (notarii) is nevezett írnokok (scribae) dolgoztak. A kancellária ebben az időben még nem oszlott meg, bár a megoszlás lehetősége megvolt, amennyiben az ítélőmester főleg az igazságszolgáltatással kapcsolatos ügyeket intézte, a titkár pedig a többit. Mohács után, János király uralkodása alatt a vajdai kancellária továbbra is működött, vajdai titkárról azonban többé nem hallunk, csak ítélőmesterről, ami azzal magyarázható, hogy a vajdák feladata elsőrsorban az igazságszolgáltatás volt. Fráter György a vajdai kancelláriát vette át és fejlesztette tovább, nem pedig Jánosnak királyi kancelláriáját. Alatta ez a hivatal X )-E. O. E. II. k. 155—156. 1.
