Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Antal ugyanis, magából a jelentésből ez derül ki, nem annyira bérlő volt, mint inkább ügyes vállalkozó. Bérbe a kincstártól csak az urburát vette, a bányák részint sajátjai voltak, részint magánosok művelték azokat, akiktől Roll a bányászott rezet átvette és — elsősorban Lengyelországban — forgalomba hozta. Vállalkozásának hasznát, ami a nádornak is szemet szúrt, nem annyira a bányaművelés, nem is az urburabérlet, hanem a rézzel való kereskedés biztosította. Ha tehát a kincstár ezt a hasznot a maga számára akarta megszerezni, nem lett volna elég, ha az urburabérletet felmondja, sőt még az sem, ha az összes bányákat kamarai kezelésbe veszi, hanem a rézkereskedelmet is saját magának kellett volna lebonyolítania. Az urburabérletet könnyű lett volna felmondani, a bányák átvételére és a rézkereskedelem megszervezésére azonban, megfelelő hivatalszervezet híján, a kincstár még hosszú ideig nem gondolhatott. Ilyen terveknek különben a politikai Viszonyok sem kedveztek, hiszen Felsőmagyarország jelentékeny része hol a magyar királyt, hol az erdélyi fejedelmet uralta, s a szepesi kamara, amely hatóság e terveket valóra váltani hivatott lett volna, a XVII. század legnagyobb részében igazgatósággá zsugorodva össze, minden nagyobbjelentőségű újítástól tartózkodott. A tárgyalások, amelyek Hoffmann és Péchy jelentése nyomán megindultak, nem vezettek eredményre. 1 ) A felsőmagyarországi bányákat továbbra is bérlőknek mondott magánvállalkozók kezén, illetve vállalatuk keretében látjuk. 1631-ben még Rollt említik a források, 1637-ben már Lang Dánielt. 2 ) A bérlő nevet különben nemcsak a kincstártól bérelt urbura alapján viselték, hanem azért is, mert magánosok bányáit bérelték. A híres szomolnoki rézbányákat pl. a Csákyak 1653-ban 29 évre Joanelli Endrének adták bérbe, akinek helyére azután unokatestvére, Joanelli Szilveszter lépett. A Joanelliek az alsómagyarországi bányászat, főleg a besztercebányai rézértékesítés történetében is jelentékeny szerepet játszottak. Működésük részleteit ma még sűrű homály borítja. Nem ismerjük a szomolnoki bányák kamarai igazgatás alá kerülésének körülményeit sem. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy e bányák Csáky Ferenc hűtlensége következtében 1671-ben a szent koronára, azaz a kincstárra háramlottak, amely a Joanelli-féle bérletet annak lejártáig, 1682-ig fenntartotta, s csak hosszas tárgyalások után vezette be a kamarai igazgatást. 3 ) 1703-ban a szepesi kamara főhatósága alatt már a következő kincstári tisztviselők igazgatták a szomolnoki rézbányákat: 1 felügyelő (inspector), J ) Pech i. m. II. k. 143—144. 1. Továbbá Divald József: Adalékok a szepesi bányászat történetéhez a XVII. század elején. Történelmi Tár, 1878. 667—678.1. E cikkből, amely az említett 1611-iki jelentést dolgozta fel, kitűnik, hogy milyen volt e korban a szepességi bányászat szervezete. Minthogy azonban.a bányák magántulajdonban voltak, szervezetüket a közgazdaságtörténelem hivatott vizsgálni. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a magánbányászat szervezete sokban megegyezett a kincstáriéval. Dobsinán pl. a XVI. és XVII. században a helyi bányamester volt az elsőfokú bányahatóság és bányabíróság, akit valószínűleg a tulajdonosok alkalmaztak, s aki a városi tanács jegyzőjével és esküdtjeivel együtt ítélkezett. A szomolnoki főbányamester pedig mint a bányavidék másodfokú hatósága működött. (Mikulik József : A bánya- és vasipar története Dobsinán. Történelmi Tár, 1881.41.1.) Ezek a töredékes adatok azt mutatják, hogy ott, ahol az államhatalom befolyása nem érvényesült, a bányaigazgatás önkormányzati alapon épült fel, hasonlóan a bányatelepek és városok autonómiájához. E kérdéseket a gazdaság- és jogtörténelemnek kell majd tisztáznia. 2 ) Pech i. m. II. k. 303., 362. 1. 3 ) Wenzel i. m. 221. 1.
