Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

a királyiból országossá alakult hivatalok a főnemesség kezébe jutottak, amely a királyi tanácsban, a főrendiház középkori elődjében, az országot is képviselte. Az országgyűlésen megjelenő tömegek azt határozták, amit főrendű irányítóik, akikhez a társadalmi és gazdasági érdekszálak egész hálózata kötötte őket, a maguk hatalmának érdekében számukra előírtak. Mohács után azután megváltozott a helyzet. Az új királyi hivatalokból a rendiség kiszorult és politikai érvényesülésére csak a képviseleti út, az országgyűlés maradt nyitva. Az uralkodói hatalom nem nézte tétlenül a rendiség előrenyomulását sem a képviseleti, sem a hivatali úton. Erőskezű királyok, amilyenek Magyarországon az Anjouk, majd Mátyás voltak, igyekeztek megtörni az oligarchák gazdasági és társadalmi hatalmát, a nagybirtokos osztállyal szemben más társadalmi rétegekben kerestek szövetségest és azokat gazdaságilag is, politikailag is erősítették, hogy rájuk támaszkodva sikerrel vehessék fel a küzdelmet a teljes függetlenségre törő tartományurakkal szemben. A központi kormányzatban mindig helyet adtak az egyházi tisztségek viselőinek, akik a királyi tanácsnak állandóan tagjai voltak és akik egyházi méltóságuk mellett a legmagasabb udvari és országos hivatalokat is viselték, az igazságszolgáltatásban, pénzügyigazgatásban és közigazgatásban egyaránt jelentékeny szerepet játszottak. Velük egyensúlyozták a világi nagybirtokosok befolyását, de mellettük a rendiség alacsonyabb osztályait sem hanyagolták el. A világi és egyházi nagybirtok érdekei azonosak voltak és közös céljaik követésében az egyházi méltóságok inkább támogatták világi társaikat, akikkel együtt alkották a királyi tanácsot és a főrendi képviseletet. Sokkal megbízhatóbb szövetségesekre talált az uralkodói hatalom a köznemességben és a királyi városokban. Az oligarchia elleni harccal párhuzamosan az Anjouk is, Mátyás is céltudatos politikával segítették a vármegyei és városi önkormányzat kialakulását, amelynek első nyomai már a XIII. században feltűntek. Ezen a téren sokkal könnyebb volt a dolguk a városokban, amelyeket mindenkor királyi birtoknak tekintettek és amelyeknek rendszerint idegenből települő polgársága kezdettől fogva önkormányzati jogokat élvezett. Első városaink ugyan nem idegen településnek, hanem a római kori polgárosodás folytonosságának nyomait mutatják, a városi élet első kivirágzása azonban IV. Béla uralkodásának idejére esik, amikor már külföldi telepes rajok nyertek hazánkban új otthont. IV. Béla várospolitikájának nemcsak honvédelmi háttere és célja volt, hanem a királyi hatalom helyreállításáért folytatott küzdelmével is kapcsolatban állott. A királyi birtok visszaszerzése mellett a tartományurak gazdasági és politikai hatalmát azáltal is gyengítette, hogy az új városokat függetlenítette befolyásuk alól és különböző kiváltságokkal, elsősorban a szabad bíróválasztás és azzal kapcsolatban az önkormányzat jogával adományozta meg őket. Elgondolását az Anjouk, azután Mátyás is a magukévá tették. Gazdasági, társadalmi és politikai téren egyaránt felkarolták a városokat, amelyeknek a rendi megajánlástól független adója, a királynak földesúri jogon élvezett jövedelme, a kincstárnak legdúsabb és legbiztosabb forrásai közé tartozott. A polgárság szívesen fizette az adót, mert annak fejében védelmet talált a vidék nagyuraival szemben, akik nem egy esetben kísérelték meg, hogy a gazdag telepeket földesúri hatalmuk alá vonják. Még nyilvánvalóbb, mert közvetlen gazdasági indokai nem voltak, az uralkodók támogatásának politikai jellege a vármegyékkel szemben. A vár-