Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Az alkamaragrófság irattárában (registratura) helyezték el, amelyet a számvevő őrzött, aki tehát egyben irattárnok is volt. Az írásbeliség fokozatos térfoglalásának a bányaigazgatásban volt a következménye, hogy a XVII. századi számvevői utasítások különös gonddal ajánlották a számvevők figyelmébe az irattárat. Sokáig, úgy látszik, az volt a helyzet, hogy a vezető tisztviselők távozásukkor a működésük során keletkezett iratanyagot, a hivatal irattárát is magukkal vitték, azt mintegy egyéni tulajdonnak tekintették. Az utasítások ezt határozottan megtiltották, s ezzel, legalábbis papíron, a bányakamarai levéltár megmaradását biztosították. A részletkutatás hivatott megállapítani, hogy e rendelkezések magvalósultak-e, s hogy a számvevőség a különböző iratokat, kimutatásokat, számadásokat, nyilvántartási könyveket stb. miképen kezelte és őrizte. A bányahivatalok s egyben az egész bányászat történetének legfontosabb forrásait a bányakamarai levéltárban kell keresni. A számvevőség az irattárral együtt hosszú ideig a selmeci kamaraházban nyert elhelyezést. A számvevői tisztség fontosságát bizonyítja, hogy a számvevőnek magának is a kamaraházban kellett laknia, ahol a központi ellenőrzés és irányítás munkáját a legkönnyebben végezhette. Az 1676-i utasítás a kamaraház mellett külön épületet jelölt kí a számvevőség részére. A rendszeres hivatali életre, a munkaidő pontos megtartására is nagy súlyt helyeztek az utasítások,

1

) s bizonyos, hogy az összes selmeci bányahivatalok közül a számvevőség felelt meg leginkább az újkori szakszerű közigazgatás követelményeinek. A selmeci titkár és irattárnok. A számvevő mellett dolgozó Írnokon kívül — akit a számvevő a maga javadalmazásából fizetett, tehát familiárisa volt, noha az uralkodó iránti hűségre és a hivatali titok megtartására is esküt tett

2

) — idővel külön kamarai titkár vagy irattárnok (secretarius sive registrator) állott a pénztárnok és a számvevő rendelkezésére. Az 1676-i utasítás szerint, amely már néhány év óta szervezettnek mondotta a titkárságot, s fizetését heti két forintban állapította meg, a titkár feladata az volt, hogy a vezető tisztviselők hivatalos levelezését intézze. A fogai mázatok elkészítésén és Ietisztázásán kívül leveles könyvet (Gedenkenbuch) vezetett, amelybe feljegyezte a fölöttes hatóságoktól érkezett rendeleteket, az azokra adott válaszokat, a Selmecen megtárgyalt ügyeket, a különböző véleményekkel és a határozattal együtt, a bányaüzemek helyzetéről készült jelentéseket, a tisztviselők nevét és eskü-; tételük pontos idejét. Mint irattárnok pedig ezeket a hivatalos iratokat őrizte és kezelte. Eszerint tehát a XVII. század hetvenes éveiben a selmeci bányakamaránál is, miként a pozsonyi magyar kamaránál, kétfelé vált az irattár. A számvevőségi iratokat a számvevő, az igazgatással kapcsolatosakat pedig a titkár kezelte. A titkár, kiadói és irattárnoki feladatai mellett, egyúttal tanácsjegyzői szerepet is játszott. Utasításából

3

) legalábbis az derül ki, hogy ebben az időben — de lehet, hogy már korábban is — a selmeci kamara vezető tisztviselői l

i 1596-ból, 1601-ből, 1605-ből, 1608-ból, 1672-ből és 1676-ból ismerünk selmeci számvevői utasításokat. L. Schmidt i. m. III. k. 256., 337., 524., IV. k. 100, V. k. 217 ,261.1. a

) Fkisch György számvevő 1602-ben évi 260 forint fizetésből egy Írnokot, egy szolgát és két lovat tartott. Pech i. m. II, k. 20. I. ") Az 1676-iki titkári utasítást I. Schmidt i. m. V. k. 363. I.