Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
az esztergomi érsek segédkezett. Utóbbit ugyanis megillette a pénzverés hasznának tizede, az úgynevezett pisetum, aminek behajtására külön embert, a pisetariust, tartott a pénzverőkamarák székhelyén, aki a tárnokmester emberével közösen ellenőrizte, hogy a bérlők a szerződésben foglalt feltételeket megtartják-e. A XVI. század első tizedeiben az alsómagyarországi kamarával együtt a körmöci pénzverést is a Thurzó—Fugger-vállalat kezén találjuk, ahonnan azután Mária királyné birtokába kerültek. Azt nem tudjuk, hogy a tárnokmester és az esztergomi érsek a királynét is éppúgy ellenőrizte-e, mint a többi bérlőt. Feltehető, az esztergomi érsek az ő idejében is élvezte a pisetumot, s pisetariusa Körmöcön tartózkodott. A tárnokmester ellenőrző szerepe azonban a Habsburgok trónraléptével valószínűleg végetért. Ezt a feladatot az újonnan szervezett magyar kamara lett volna hivatva átvenni, de semmi nyoma sincs, hogy valóban át is vette volna. A körmöci pénzverést a királynak a bányakamara élére állított tisztviselői irányították, akiket időnkint egy-egy bizottság ellenőrizett. Az 1540-i bizottság többek között arra is felhatalmazást kapott, hogy az elmúlt évek pénzverését a Körmöc város őrizetében lévő próbaveretek alapján felülvizsgálja. 1 ) Az ilyen utólagos vizsgálatnak természetesen nem igen lehetett eredménye. 1548-ban, az alsó magyarországi kamara visszaállítása után, kialakult Körmöcön a pénzverésnek az a rendje, amely azután a XVII. század végéig megmaradt. Az esztergomi érsek pisetariusa továbbra is ellenőrző szerepet játszott, a törvények kifejezetten contrascribának nevezik. 2 ) Ez az állás, habár eredetét és tulajdonképeni célját tekintve a pisetarius az érsek familiárisa volt, akinek elsősorban arra kellett ügyelnie, hogy urát kár ne érje, idővel közjogi színezetet nyert. A pisetariust a rendek egyben a maguk képviselőjének tekintették, aki az egész ország nevében vigyázott a pénz jóságára. Ezt az álláspontot az uralkodó is elfogadta, a kamara is magáévá tette. 1625-ben pl., amikor a kamarai tisztviselőket azzal vádolták, hogy rossz pénzt veretnek s a hasznot maguk vágják zsebre, ártatlanságukat hangoztatva a pisetarius tanúságára hivatkoztak, s kérték az érseket, hogy vegye őket védelmébe a rendekkel szemben. 3 ) Az esztergomi érsek pisetariusa mellett, a tárnokmester középkori szerepét átvéve, maga az immár nem bérbeadott, hanem kincstárilag igazgatott körmöci alkamara ellenőrizte s egyben irányította az ottani pénzverést. Ebben a munkában, amint már említettük, maga az alkamaragróf és a számvevő is részt vett. Ők vették át a cimentezőműtől a finomított aranyat és ezüstöt, pontosan lemérték, könyveikben feljegyezték, majd továbbadták a pénzverési ellenőrnek, az úgynevezett Wardeinnak. A középkori tárnokmesteri ellenőr utódát a Wardeinben kell látnunk. Feladata a pénzverés ellenőrzésére korlátozódott. Az átvett nemesérceket megvizsgálva s finomságukat a törvényes követelményeknek megfelelőnek találva, az olvasztó segítségével rudakba öntötte s így adta vissza az alkamaragrófnak és a számvevőnek. Azok a rudakat ismét lemérték, így állapítva meg, hogy a Wardein és az olvasztó a nemesércekből semmit sem tartottak meg. így kerültek azután a rudak a pénzverők kezébe. 4 ) J ) Pech i. m. I. k. 180. 1. 8 ) 1557 :15. t.-c. ») Pech i. m. II.' k. 207—208. 1. *) Pech i. m. II. k. 208. 1.
