Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

úgy látszik, az volt a szokás, hogy a hivatalából távozó számvevő irattárát is magával vitte. Az utasítás ezt kifejezetten megtiltja, s ezáltal a középkori bérletrendszer egyik maradványát küszöbölte ki az újkori bányaigazgatásból. A familiáris jellegű hivatalviselés egyéb nyomai azonban még továbbra is kimutathatók. A számvevői Írnokot pl. nem a király vagy az alkamara valamelyik fölöttes hatósága nevezte ki, nem is az alkamaragróf, hanem maga a számvevő fogadta, az tehát az ő magánalkalmazottja, familiárisa volt, noha a pénzt fizetésére a kincstártól kapta, de csak úgy, mint amit szolgák és lovak tartására vett fel. A számvevői fizetés egyébként 1606-ban évi 356 magyar forintra rúgott, azonkívül természetbeni lakás járt vele a körmöci kamaraházban. Az nem tűnik ki az utasításból, hogy írnokot, szolgát és két lovat vájjon ebből az összegből tartott a számvevő, vagy pedig ezekre a célokra még külön hozzájárulást is élvezett.

1

) A XVII. század első feléből az 1606-ikin kívül még két körmöci ellenőri és számvevői utasítás ismeretes. Az egyiket 1613-ban WenngerMihály, a másikat pedig 1631-ben Roth Hermann részére adta ki az uralkodó nevében az udvari kamara.

2

) Ugyanazokat a rendelkezéseket tartalmazzák, mint az 1606-iki. A század második feléből való utasítás eddig még nem került napfényre, úgyhogy csak feltételezhetjük, hogy a körmöci ellenőri és számvevői hivatal lényegében a török hódoltság korszakának végéig változatián maradt. Egy 1642-iki kimutatás szerint az akkori körmöci számvevő, Roth Hermann, évi 350 forint fizetéséből egy hivatalkezelőt, egy Írnokot, két hivatalszolgát, egy lovászt és két hátaslovat volt köteles tartani.

3

) Ez az adat azt mutatja, hogy tisztségéből a század közepére már kisebb hivatal fejlődött ki, a körmöci számvevőség, amelynek alkalmazottjai közül azonban csak maga a számvevő volt királyi, azaz állami hivatalnok, a többi familiáris alapon szolgált. A Goldkunstliandlung. A körmöci alkamara keretében az alkamaragróf és számvevő igazgatása alatt működtek a különböző bánya-, ércbeváltó- és pénzverő üzemek tisztviselői. Munkájuk ismertetése tulajdonképen nem a közigazgatástörténetnek, hanem a gazdaságtörténetnek a feladata, minthogy nem annyira hivatalnokok, mint inkább gazdasági alkalmazottak voltak. Röviden azonban meg kell emlékeznünk róluk, mivel királyi, azaz állami üzemekben dolgozván, pénzügyigazgatási feladatokat is megoldottak. A körmöci kincstári aranybányákat közös néven Goldkunsthandlungnak nevezték. E név még középkori eredetű, a bányák pedig 1545-ben, Mária királyné idejében kerültek magánkézből a kincstár birtokába.

4

) Jelentékeny jövedelmet sohasem hajtottak, sőt, üzembentartásukra a kincstár inkább ráfizetett, úgyhogy szívesen átengedte volna magánosoknak, ha vállalkozók akadtak volna. Minthogy azonban aranyra a pénzverőüzemnek szüksége volt, a kincstár a Goldkunsthandlungot, a körmöci aranybányákat még ráfizetéssel is műveltette. A bányaüzemet vezető igazgatónak vagy intézőnek (Verwalter) éppen az volt a legfontosabb feladata, hogy az üzem minél gazdaságosabb működését biztosítsa. E tisztségre annak az utasításnak pontjai vetnek világot, amelyet *) Az 1606-iki számvevői utasítást i. Schmidt i. m. Hl. k. 554—566. 1. a

) Schmidt i. m. IV. k. 305—316. és 569—582. 1. 3

) Pech i. m. II. k. 431. 1. *) Pech i. m. I. k. 197. I.