Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
Ugyancsak ő irányította a választói és cimentező üzemben dolgozó többi alkalmazott munkáját: az ezüstkísérőkét, akik aSelmecen és Besztercebányán kiolvasztott ezüstöt Körmöcre szállították, a fuvarosókét, a szállítmányokat biztosító fegyveres szolgákét, az ezüstégetőkét, a vasmunkásokét, a főcimentező vezetése mellett működő cimentezőkét és olvasztókét, a szertárnokét, a kamaraházra vigyázó őrökét, nemkülönben az egész pénzverő személyzetét, A pénzverés volt a körmöci alkamarának legfontosabb, eredetileg önálló feladata, amely azonban a cimentezéssel a legszorosabb kapcsolatban állott, minthogy a verésre kerülő aranyat és ezüstöt a megfelelő minőségben a cimentezőmű állította elő. A királyi utasítás a legnagyobb gondot kötötte a körmöci alkamaragróf lelkére, amikor feladatának a pénzverés ellenőrzésével kapcsolatos részéről szólott. Nemcsak a kincstár anyagi érdekét kellett ugyanis megvédenie, hanem a királyi pénzek országos és külföldi hitelét, ami a gazdasági élet alakulását döntően befolyásolhatta. Az utasítás pontosan megszabta, hogy milyen súlyú és finomságú ércből hány darab aranyat vagy ezüstöt kell verni. Megállapította, hogy mekkora lehet a legnagyobb eltérés, amely mellett a veretet még elfogadhatták, ha ezt meghaladta, akár több darabot vertek, akár kevesebbet, a pénzeket újra kellett olvasztani. Az egyes véretekről könyvet vezettek, amelybe minden adatot feljegyeztek. Az ellenőrzés munkájában, amely a finomításra, azaz a cimentezésre és a verésre egyaránt kiterjedt, a számvevő-ellenőrön kívül külön tisztviselő állott az alkamaragróf rendelkezésére: a pénzverési ellenőr, a Wardein. 1 ) Ez az ellenőr elsősorban a finomítóból kikerült öntvényeket és a kivert pénzeket vizsgálta felül, de ha lelkiismeretesen járt el, már a finomítás előtt megállapította az ércek arany- és ezüsttartalmát, azaz a különböző választóműveknél alkalmazott kémlészek adatainak helyességét is ellenőrizte. Valami szerepe a körmöci városbírónak is lehetett az ellenőrzésben, mert minden veretből kapott egy-két darabot egy irat kíséretében, amely a verésre vonatkozó, s az alkamaragróf által feljegyzett adatokat tartalmazta. Néhány darabot a pénzverési ellenőr is megőrzött a veretből, hogy esetleges panaszokkal vagy vádakkal szemben magát mindenkor igazolhassa. Minthogy a pénzveréstizede az esztergomi érseket illette meg, az érsekek a középkor folyamán külön tisztviselőt, az érseki pisetariust küldték ki a pénzverőkamara mellé. Az 1607-iki alkamaragrófi utasítás az érsek pisetum-jogáról és érseki pisetariusról egy szóval sem emlékezik meg. Lehet azonban, hogy az érseki jövedelmeket ebben az időben éppen a kincstár élvezte, vagy esetleg megváltotta ezt az érseki jogot. Ezt a kérdést is a részletkutatásnak kell majd megvizsgálnia. Az alkamaragrófi hatáskör igazgatási részéhez járult még a pénztár kezelése. E tekintetben különösen szorosan együttműködött a számvevőellenőrrel, akinek segítségét az igazgatásban, főleg a pénzverés ellenőrzésében is igénybe vette. A pénztárt közösen őrizték, mindegyiküknek kulcsa volt hozzá, s csak együtt nyithatták fel. Alkamaragróf és számvevő mellérendelt viszonyban állottak egymással, távollétük vagy akadályoztatásuk esetén egymást kölcsönösen helyettesítették. Hasonlított ez a viszony a magyar kamara pénztárnokának és ellenőrének kapcsolatához, vagy ahhoz, amely a vidéki kamarai tisztviselők és a melléjük rendelt ellenőrök között állott fenn. A pénztárkönyveket is párhuzamosan vezették, ugyanígy készítették 1 ) Pech Antal Szakszótára »pénzbecsőr«-nek fordítja a Wardein szót.
